2. rész:

Tudós.
Mi jut eszébe erről az embernek?
Egy idős bácsi fehér köpenyben, ősz hajjal, esetleg borostával vagy szakállal, miközben különböző üvegcséket és papírokat tart a kezében. A háttérben netán diagramok és furcsa rajzok.
Ehelyett mit kapok?

Szokás szerint késésben voltam, ezért rohanva közelítettem meg a bejáratot, ahol egy idős nő elkérte a személyim, majd ellenőrizve a listát beengedett. Végig sétáltam a folyosón, ahol először megszeppenve, később fehér hajjal, remegve lépkedtem. Nem kötnek túl fényes emlékek ide.
A folyosó végén beütöttem a kódot, majd beléptem a vakítóan fehér szobába.
- Becca! -intett felém Anya.
- Ne szólíts így -morogtam.
- Hogy megy a fodrászkodás? -kezdett csevegni.
- Jól.
- Lisával minden rendben?
- Barátjával van elfoglalva mostanában -vontam vállat. -Veled mi újság? Hogy megy a munka?
- Csodásan! Imádok az új professzorral dolgozni. Biztos te is szeretni fogod -kacsintott.
- Ha ennyire fel vagy dobódva, akkor biztos -mosolyodtam el illedelmesen. Társasági ember se vagyok már, de Anya mindent ki szeretne beszélni, amikor találkozunk.
- Ülj le, szólok Zacknek -mutatott egy szék felé.
Zack? Biztos a jóképű, idős tudós, aki megvizsgálna.
Leültem egy székre majd körbenéztem. Mennyi férfi és nő, akik a tudománynak szentelik az életüket. Mindent tudnak a legnehezebb, és legbonyolultabb dolgokról is. Mennyi tudás lakozhat az elméjükben. A kémia sose volt az erősségem, a víz képletét nem tudtam soha felírni, ők meg kívülről fújják a periódusos rendszert a rendszámmal és a relatív atomtömeggel együtt.
Pár percen belül visszatért Anya, mögötte egy idős bácsival. Felpattantam.
- Jó napot! Rebecca Smith vagyok! Örülök, hogy megismerhetem -varázsoltam egy mosolyt az arcomra.
- Jó napot! - nézett rám furcsán. Talán túl lelkes voltam? Rákoncentráltam. A sok képlet mellett fogalma se volt arról, hogy ki is vagyok.
- Becca! -szólt Anya, majd intett, hogy mehetek. Anyára is összpontosítottam. Ez a fickó volt Dr. Hill. Nem Zack.
Dadogva elnézést kértem Dr. Hilltől, aki megállapította magában, hogy milyen "huligán" a kinézetem. Na kösz.
Ha kiakarom zárni a gondolatokat, néha totál szerencsétlen vagyok. Halkabban hallom a gondolatokat, mint valami kivehetetlen suttogást. Talán jobb lenne bekapcsolni, mire bemutatkozok.
Gyorsan beértem Anyát, aki átvezetett egy másik, szintén hófehér laborba, ami sokkal kisebb volt. Egy fiatal, barna hajú srác ült az egyik széken farmerban és fehér pólóban, ami tökéletesen megmutatta jól kidolgozott felsőtestét. Léptünk zajára felkapta a fejét, elmosolyodott és amíg oda nem értünk rajtam pihentette a tekintetét. Iszonyatosan jól nézett ki a barna hajával, és mélykék szemével szinte átlátott rajtam. Velem egykorúnak nézett ki.
Zacknek van egy fia? Ráösszpontosítottam a srácra. Nem.
Ő Zack. 
Zack egy fiatal, helyes tudóssrác? Mi a fene? Ő fog megvizsgálni?
- Látom már mindent tud, amit tudnia kell -mosolygott, majd a kezét nyújtotta. - Zack Davis.
- Rebecca Smith -ráztunk kezet.
- 25 éves, jól tudom?
- Igen. Ön meg 27 lesz májusban -mosolyodtam el, mire elismerően bólogatott.
- Azt is megtudná mondani, hanyadikán?
- 17-én.
- Hihetetlen, komolyan mondom.
- Köszönöm -feleltem visszafojtott mosollyal.
- Meglepődtem amikor az édesanyja felhívott -szólt, mire belemélyedtem a gondolataiba. Bemutatkozás, egyetem, diploma, ajánlat, én.
- Azt mondja gondolatot olvas? 
- Igen, már évek óta. 
- Az emberi agyról szinte mindent tudok, de ilyet  még nem tapasztaltam! Benne vagyok az ajánlatban. 
- Csodás! Mikor tud jönni? 
- A leghamarabbi géppel érkezem.
- Köszönöm! 
- Lehet tudni milyen folyadék az, ami miatt ez történt? 
- Mindent megtud, amint megérkezik. 
- Rendben! Köszönöm az ajánlatot! Viszonthallásra!
- Viszonthallásra!
- Tudom, nem mindennapi a történetem -vontam vállat.
- Látta az egész beszélgetést, nem igaz?
- Nem az egészet. Csak abba hallgatok bele, ami érdekel.
- Tudja manipulálni már a kezdetektől fogva?
- Nem. Képeztek -feleltem, mire meglepődött.
- Kicsoda?
- Anya.
- Hogyan?
- Túltömött metróállomások, végkiárusítások, tömegrendezvények -soroltam.
Abszurd volt-e vele beszélni? Igen, annak tűnt.
A régi énem valószínűleg sírógörccsel küszködött volna, ha úgy kezelik, mint egy kísérleti patkányt. De a régi énemet felemésztette a vegyszer. Egyszerűen válaszolgattam a kérdésekre.
- Köszönöm, hogy válaszolt. Esetleg tegezhetném a továbbiakban? Elvégre 2 év sincs közöttünk.
- Nyugodtan -ejtettem meg egy halvány mosolyt.
- Holnap meddig dolgozol?
Előkaptam a telefonom és megnéztem.
- Délután 3-ra van beírva egy hajvágás, majd fél 5-kor egy eseményre frizura.
- Tudsz 3 után jönni?
- Persze. További kérdésekre fogok válaszolni?
- Nem egészen -túrt bele a hajába. Abba én is úgy beletúrnék. 
- Inkább nem is kérdezem -tettem fel a kezem, majd felálltam. - Akkor holnap, Zack.
- Holnap -mosolyodott el. - Szia!
- Szia!
Visszafojtott izgalommal hagytam el az épületet.
Bementem egy Starbucksba és kértem magamnak egy kapucsínót. Leültem egyedül egy kétfős asztalhoz, majd hátradőlve bámultam kifele a sötétedő utcára. Pár éve mennyire más volt minden. Mennyire más lehetne a mostani életem, ha nem lettem volna annyira kíváncsi. Most nem élvezném az egyedüllétet, hanem egy baráti társaságban lennék, esetleg egy fiúval, mondjuk a barátommal. Nagyon rég nem voltam már szerelmes, utoljára a gimi befejezése előtt volt egy barátom. Eric volt a neve. 5 hónapja jártunk, amikor megjelent ez a képességem. Még nem tudtam uralni teljesen, így az egyik randinkon végig nézhettem, ahogyan az akkori legjobb barátnőmet, Tinát hazakíséri -miközben nekem rajzszakköröm volt -, majd a kapuba érve megcsókolja, végül az ágyban kötnek ki.
Egy humoros vígjáték közben, nem feltűnő, ha elsírod magad, nem igaz? De amúgy ki az, aki más lányra gondol, miközben a barátnőjével randizik?
- Honnan tudod? -fehéredett le Eric, amikor kirángattam a moziból.
- Nem az a lényeg, hogy honnan! -csattantam fel, miközben éreztem, ahogyan a sminkem végig folyik az arcomon. - Hanem az, hogy miért?
- Becca, hidd el, én csak téged szeretlek! Nem jelentett semmit-fogta könyörgőre. A régi életem miatt utálom ezt a becenevet.
- Ha szeretsz valakit, akkor sose szabad megbántanod.. soha! Amikor az ágyában hancúroztatok, egyáltalán eszedbe jutottam?
- Kérlek, hallgass meg -fogta meg a csuklóm. - Tudod, hogy nekem te jelentesz a legtöbbet.
- Nem érdekel -rángattam a karom idegbeteg módjára. - Engedj már el!
- Kezdjük újra, na, bébi -húzott közelebb magához.
- Hagyjál már! -rántottam ki magam a szorításából, majd hátrébb léptem.
Eric rám nézett, arca fintorba torzult: - Jó, te akartad. Hidd el, egyáltalán nem bánom amit tettem. Ő legalább nem akkora ribanc, mint te.
Megkérdezik az emberek, hogy miért nem szeretem magam? Miért van önbizalomhiányom? Mi lett a régi, vidám lánnyal?
Fájt, és belülről teljesen megemésztett, hogy én nem lehetek olyan lány, mint amilyennek Tinát látta. Másnap már az ő kezét fogta az udvaron. Másnap már csak lesajnáló pillantásokat kaptam.
Meg kellett küzdenem azért, hogy egy srác felfigyeljen rám. Erre jött egy nagyobb mellű lány és visz mindent.
Őszinte leszek.. Több, mint egy év kellett ahhoz, hogy kiheverjem. Egyedül voltam, nem volt Tinán kívül senkim akkor. Anyának is csak annyit mondtam amennyit jónak láttam. Minden ember rádöbben előbb, vagy utóbb, hogy szörnyek nincsenek. Bennünk vannak a szörnyek, csak nekünk ezt szinte lehetetlen elnyomnunk.
Nekem nem sikerült. Képes voltam bántani magam. Egyre mélyebbek és csúnyábbak voltak a hegek. Rászoktam a cigarettára, stílust váltottam és orrpiercingem lett. Egyikre se vagyok büszke így visszagondolva.
Egyik nap az iskola után hazaértem, ledobtam a táskám és egyenesen a szobámba mentem. Elhúztam a függönyöket és befeküdtem az ágyba. Anya nem volt otthon, de 5 perc múlva kopogtak az ajtómon. Mire felkaptam a fejem, már ölelt valaki.
Elsírtam magam. Annyira váratlanul ért, hogy valaki törődött velem. A hatalmas űrt, valaki elkezdte betölteni.
Lisa volt.
Velem volt egészen estig, a pengémet elvette, és a cigarettámat beosztotta, hogy havonta mennyivel kevesebb, hátha így leszokok. Onnantól kezdve elválaszthatatlanok voltunk.
7 hónappal később egy fodrászüzletbe cipeltünk dobozokat, bútorokat. Már nem cigiztem, a hegek eltűntek -már amelyik nem volt olyan mély-, de a piercingem megmaradt a mai napig is.
Kiittam a poharamból az utolsó cseppet, majd szaggatottan kifújtam a levegőt. Ez már a múlt. Lezártam. Felálltam, majd kiléptem az ajtón és az otthonom felé vettem az irányt.