1. rész

Sziasztok! :)
Nem akartam nagyon húzni az időt,szóval itt is van az első rész. Köszönöm az eddigi pipákat, kommenteket,lájkokat és feliratkozásokat. Oldalt megtalálhatjátok a Facebook csoport linkjét, hogy senki ne maradjon le róla és elsőnek értesüljetek a hírekről. 
Nem is húznám tovább a szót. 
Jó olvasást! :*


8 év telt el azóta, hogy anyám megmutatta a munkahelyét.
Komolyabb bajom nem lett a vegyszertől. De a nyoma megmaradt az alkaromon és a gesztenyebarna hajam kifehéredett. Ezek után muszáj volt mindent elmondanom anyának, arról, hogy kiöntöttem valamit és arról is, hogy mi lett a következménye. Vörösre festettem a hajam és néha be kellett ülnöm a labor egyik sarkába, hátha találnak valami megoldást a bajomra.
Nem a hajam volt a baj.
Hangokat hallottam.
Pontosabban gondolatokat.
A vörös anyag teljesen átalakult a szervezetemben és megtámadta az agyam. Sokkal fejlettebb lett, mint másoké. Előttem többé nem voltak titkok. Tudtam mások gondolataiban olvasni.
Anya összeomlott attól a gondolattól, hogy mit tett a lányával. Nem sikerült megértetnem vele, hogy semmi rosszat. Szeretem a képességem. De ezek után szinte semmit sem beszéltünk, elmerült a munkájában. Nem haragudhattam érte, hisz' nem engem okolt. Pedig itt egyedül én voltam a hibás.
A gimi elvégzése után nyitottam egy fodrászatot, a barátnőmmel Lisával.
Az üzlet a város egyik eldugott sarkában volt, ugyanis amikor nyitottunk még nem tudtam kontrollálni a képességem mértékét. Mindent hallottam, ekkor derültek ki a kétszínű, hazug, alattomos emberek. Sok embert veszítettem el így, és emiatt nehezen nyílok meg és bízok emberekben.
Lisának a gimi után számoltam be a képességemről. Először nem hitte el, de miután kitaláltam az első randija történetét, az elejétől a végéig, hitt nekem.
Mindig jót akart nekem. Egy rosszindulatú gondolata se volt soha. Sose hazudott, és mindig elmondta a véleményét, még ha nem is tetszett nekem.
- Zársz ma? -kérdezte a pultnak támaszkodva. - Ma már nincs több vendégem.
- Aha -bólintottam. - Még van egy fél 5-ös.
Fél 5. Akkor 4-re jöhet értem.
- Kivel találkozol? -mosolyodtam el, mire egy csúnya pillantást kaptam válaszul.
- Mondták már, hogy nem szabad mások gondolatait meghallgatni? -csapott a karomra.
- Még nem volt rá nagyon példa -vontam vállat.- Szóval ki az a szerencsés? -tettem keresztbe a lábam érdeklődve.
- Mennem kell. Holnap találkozunk! -ölelt meg, majd felvette a kabátját és elindult kifele. Már megint a barna hajú, tökéletes bőrű srácról álmodozott.
- Üdvözlöm Martint -kiáltottam utána, amit egy rosszalló nézéssel jutalmazott, majd kilépett az ajtón.

- Nagyon töredezett a vége, meg a színét is unom már - szólt a vendégem.
- Aha -bólintottam, majd a fésűt az államhoz nyomtam, mint aki gondolkodik. - Ne mondj semmit. Bízd rám magad! - mosolyogtam rá biztatóan, majd elkezdtem a kigondolt frizurát.
Háromnegyed óra múlva elégedetten nézett a tükörbe.
- Pontosan ilyenre gondoltam! -kiáltott fel örömében, közelebb hajolva a tükörhöz. - Köszönöm.
Válasz helyett csak bólintottam és kiszámoltam a végösszeget.
Nem szoktam nagyon beszélgetni a vendégekkel. Általában ők fecsegnek mindenféle hülyeségről. Az a bizonyos nap után megkeményedtem. Az akkori, rózsaszínben járó, mindig jókedvű, aranyos lányt megölte a vegyszer. Nem bíztam többet Anyán és Lisán kívül senkiben sem. Túl sokat kellett csalódnia az akkori naiv lánynak. Anya állandóan elrángatott programokra, eseményekre, és mindig megpróbált biztatni. Ő volt közülünk az optimista és én a pesszimista. Néha a jelenben is így van még. Lisa barátot akart nekem szerezni, ő bulikba és mozikba hívott mindig. Vásárolni ritkán mentünk, mert az ízlésünk ég és föld. Mindig lehord mennyire punkos a stílusom. Pedig egyszerűen csak szeretem a feketét. Nem értem mi olyan jó a rikító színekben nyáron, és télen miért kell mindig új, divatos kabát, bundás magassarkúval.
Egyszerűen mindketten próbáltak kihúzni abból a gödörből, ahová mások löktek. Ezért is leszek nekik örökké hálás.

Másnap a barátnőmmel ebédeltem.
- Meg se kérdezed mi volt Martinnal? -kérdezte, alsó ajkát lebiggyesztve.
Meglepődve néztem rá: - Emlékszel rá, hogy kicsit más vagyok, mint a többi ember?
- De szeretném, ha kielemeznénk a témát! -erősködött.
- Mi volt Martinnal? -sóhajtottam megadóan. Sétáltunk a parkban, a vacsi után és az egyik lámpa alatt megállt, megfogta a kezem, majd megsimította az arcom és megcsókolt. 
Lisa tökéletesen a szemem elé képzelte a képet a csókukról, az esti hidegről és a gyönyörű fényekről, amik visszatükröződtek a tó vizén.
- Megcsókolt -vigyorgott, mint valami kisgyerek a csokira.
- Hol?
- A parkban vacsi után! -nézte a reakcióm visszafojtott lelkesedéssel.
- És mit szóltál a piros bokszerhez? -vontam fel a szemöldököm mosolyogva, mire a karomra csapott.
- Rebecca! - szólt rám, miközben csúnyán méregetett. - Ez magánügy!
- Tetszett, mi? -vigyorogtam elégedetten.
- Nem! -vörösödött.
- Hmm, azok a kockák -bólintottam elismerően, mire Lisa a kezébe temette arcát.
- Befejeznéd?
- Én csak kimondom amit hallok.
- Talán ne hallgatózz!
- Vagy te ne gondolj rá -mosolyogtam pimaszul.
- Ha ezt csinálod, nem bírok másra gondolni! -csattant fel.
- Ohh, ugye nem ezt a párnát adtam születésnapodra? -fintorodtam el, gondolata láttán.
- Később beszélünk -pattant fel.
- Nehogy elmenj! Most jön a legjobb rész! -röhögtem fel.
- Puszi!
- Puszi! -intettem nevetve.
Mosolyogva kifizettem a két pizzaszeletet, majd a kabátomat felkapva hagytam el az épületet. Ahogy kiléptem megcsapta arcom a hideg, csípős októberi levegő. Vasárnap volt. Úgy döntöttem meglátogatom Anyát. Előkaptam a telefonom és kikerestem a számát.
- Szia Becca! - szólt a telefonba. Utálom, ha így hívnak.
- Szia Anyu! Otthon vagy?
- A laboratóriumban vagyok.
- Vasárnap? Miért nem otthon?
- Dolgom van -felelte szűkszavúan.
- Milyen dolgod? -vontam fel a szemöldököm, magam elé meredve.
- Fontos - a háttérből férfi hang szűrődött ki.
- Ki van veled? -mosolyodtam el. - Talán új pasi a láthatáron?
- Becca! - szólt rám. - Ő csak egy fiatal professzor, aki segít nekem!
- Fiatal? Mennyivel? - kérdeztem vissza.
- Sokkal! Akarsz még valamit?
- Csak annyit, hogy mikor leszel otthon.
- Egy darabig nem. Holnap betudsz jönni a laborba?
- Minek? -lepődtem meg. Lassan 4 éve nem voltam bent.
- Kivizsgálásra.
- Az új barátod kivizsgálna? Ott leszek. Elsősorban azért, hogy lecsekkolhassam -nevettem fel.
- Akkor holnap 2 óra. Időben gyere! Szia -köszönt el gyorsan.
- Szia! -tettem le a telefont, majd beléptem a kapun.
Egy társasházban lakok. Felsétáltam a harmadikra, majd a lakásba érve ledobtam a táskám és a kabátom. A konyhába érve bedobtam a mikróba egy csomag popcornt. Amikor kész lett, kiöntöttem egy tálba és az ölembe véve kapcsolgattam a tévét.
Miután végeztem elmosogattam, majd lezuhanyoztam. Felkaptam egy sortot és egy pólót, majd befeküdtem az ágyba.
Mennyi lehet a korkülönbség Anya és a Srác között? Amióta Apa meghalt nem nézett rá egy férfira se. Évekkel ezelőtt történt, a születésem után kicsivel egy autóbalesetben halt meg.
Anyának kijárna egy kis boldogság végre. És egy 50-es éveiben járó tudóspasi lehetne a boldogsága. Csak reménykedni tudtam, hogy végre összejön neki. Én nem akarok barátot. Tökéletesen megfelelnek nekem a Lisa fejében lévő, piros karikás jelenetek. Meg amúgy minek? Kiolvasok mindent a fejéből és kész. Nincsenek meglepetés gesztusok, vagy szeretetből azt hazudni, hogy tetszik neki a hajam. El kellene neki mondanom a titkomat, ami konfliktusokat okozna, később, ha szakítanánk, ő tovább él a titkommal, miközben attól rettegek, hogy kinek mondja el. Ha köpne, a full dilis tudósok felvágnák az agyam, csak azért, hogy megtudják mitől ilyen fejlett. Ebből pedig nem kérek.
Másnap ebéd után elindultam Anya híres laboratóriumába.