3. rész:

Sziasztok! 
Köszönöm az eddigi feliratkozásokat, pipákat, kommenteket!
Elég összecsapott lett ez a rész, de a következő már nem ilyen lesz! 
Jó olvasást! :*


- Hoztam neked ebédet! -lépett be Lisa egy ételdobozzal a kezében.
- Köszi! - mosolyodtam el, majd összehasonlítottam a vendégem egyik hajtincsét a többivel. - Használsz rá valamit? -tettem csípőre a kezem.
- Gyógynövényes samponnal mosom.
- Aha -nyomtam államhoz a fésűt. - Nagyon száraz. Valami balzsamot kéne használnod a végére. - A szekrényemhez léptem és az aljáról előhalásztam az egyik hajbalzsamot: - Odaadom. Próbáld ki.
- Köszi -nézett rám hálásan, majd lerendeztük.

- Nem is mesélted! Milyen volt Zack bácsi? -vigyorodott el, amikor ketten voltunk.
- Nos -kezdtem -ez a Zack bácsi egy 26 éves álompasi, akihez ma is megyek.
- Micsodaa?! 26? - tátotta el a száját, mire mosolyogva bólintottam.
- Nem jövök össze vele -vontam meg a vállam, mire a barátnőmnek megnyúlt az arca.
- Utálom amikor ezt csinálod!
- Mit? -tettettem az értetlent.
- Először is: lemondasz egy helyes tudóspasiról? Másodszor: ne olvasd ilyenkor a gondolataimat!
- Most nem is olvastam! - nyújtottam ki a nyelvem. - Ismerlek már, Lisa.
Kinyitottam az ételdobozt, majd leültem az asztalhoz enni. Sajtos tésztát hozott.
- Nem hagyhatsz egy ilyen lehetőséget annyiban! -folytatta. - Végre valahára van lehetőséged bepasizni, úgy, hogy még attól sem kell félned, hogy hogyan fogod elmondani neki az igazat magadról. Erre te eldobnád? Rebecca, nem..
- Amúgy -néztem fel, mire abbahagyta a beszédet. - Nem fekszem le vele.
Lisa egy pillanatra értetlen fejjel nézett, majd az arcszíne rákvörösre változott.
- Én.. nem.. nem utaltam erre -dadogott.
- Tudom. Te csak amolyan B tervnek gondoltad -vontam vállat visszafojtott mosollyal.
- Néha nem is értem miért vagyunk barátnők -szörnyülködött.
- Pont ez a jó benne -kaptam be egy falatot. - Nem tudjuk megmagyarázni, hogy miért szeretjük egymást. Csak tudjuk, hogy egy napig nem bírnánk ki egymás nélkül.
- Pontosan, Becca -mosolygott meghitten.
- Tudod ki a Becca, te piros bokszer -kaptam fel a fejem, ezzel szétrobbantva a meghitt pillanatot.
- Visszatért -forgatta meg a szemét nevetve, mire én is felnevettem. - Ezért imádlak.
- Én is téged -tettem le az evőeszközöket, majd megöleltem.
Vannak dolgok amiknek egyszerűen meg kell történniük. Néha olyan dolgok után futunk, amiket nem is értünk, csak belül mélyen teljes meggyőződéssel tudjuk, hogy nekünk most ez kell. Aztán valami, vagy valaki közbejön. Valaki, akire senki sem számított, és észrevétlen elfelejtjük, szemünket becsukjuk, és a másik válik fontossá. Aztán szép lassan, mint egy kapcsoló gomb, átváltasz. Az életed attól a ponttól kezdve sínre kerül. Ezért nem mondanék le soha Lisáról, bármilyen is. Így szeretem.

Miután végeztem fél 4-kor felkaptam a kabátom, majd nagyokat lépve igyekeztem Zackhez. Lelkes voltam, vártam a pillanatot, hogy újra láthassam. Nagyon szimpatikus, hiába néz kísérleti patkánynak.
- Dr. Davishez jöttem -nyújtottam a személyim az idős nőnek, ismét.
- Már 3 óra óta itt kéne lenned -bökött a papírra, szemrehányóan.
- Dolgoztam -morogtam, majd elindultam az épület belsejébe.
Voltak, akik elég rendesen megbámultak. 8 évvel ezelőtt albínónak néztek, most meg betörő huligánnak. Egyre jobb.
- Szia! -mosolyodtam el akaratlanul, amikor megláttam Zacket.
Egy koptatott farmerban és egy csíkos pulcsiban volt.
- Szia! -jött oda hozzám.
- Elmondod, mire készülsz?
- Miért nem használod rajtam a képességed? -kérdezett vissza.
- Nem véletlenül hívott pont téged Anya. Hiába vagy nagyon fiatal, mégis a legokosabb lehetsz az egész épületben. Kösz, nem akarok megőrülni a sok bonyolult dologtól, ami a fejedben lapul -vázoltam fel, megvonva a vállam, mire felnevetett.
- Próbáld ki - ajánlotta fel.
- Kihagyom -tettem fel védekezően a kezem.
- Kár -húzta el a száját.
- Mit csinálunk ma? -kérdeztem újra.
- Vedd fel ezt -nyújtott a kezembe egy sporttáskát.
Belenéztem. Egy fekete crop top, egy fekete nadrág és egy sportcipő volt benne. Minden az én méretemben.
- Honnan tudod a méretem? -döbbentem le.
- Látom, te tényleg kitudod zárni a gondolatokat -szólt ő is döbbenten.- Amúgy Dr. Smithtől.
Anya.. gondolhattam volna.
Bevezetett egy picike szobába, majd hagyta, hogy nyugodtan átöltözzek. Nagyon zavart, hogy kint van a hasam előtte. Rákoncentráltam Zackre, majd kiléptem.
- Csodás -nézett végig rajtam, mire belepirultam. - Szeretsz futni?
- Nem igazán.
- Sajnos, most azt kell. Kérlek -intett a futópad felé.
Sóhajtva felálltam a futópadra, majd megvártam amíg Zack beállítja. Tapadókorongos fejet illesztett mindkét halántékomra, majd a két vállamra, végül a hasamra. Amikor az utolsót felrakta, megborzongtam. Elkezdtem kocogni.
Elém állt: - Most azt nézzük meg, hogy mennyire fáraszt ki, ha valami cselekvés közben gondolatot kell olvasnod. Mehet?
Válasz helyet csak bólintottam, majd rákoncentráltam.
Előtted egy meglepetés se titok? Nem zavar?
- Megszokja az ember -vontam vállat.
Vesztettél el emiatt számodra fontos embert? 
- A fontos emberek velem maradtak. A többi nem érdekel.
Hogy lehet így barátod? 
- Megvagyok nélküle. 
Bulikba se mész? Mennyire korlátoz? 
- Nem vagyok kíváncsi részeg emberek gondolataira. Nekem ez így jó. 
Olyan zárkózott vagy. Megnyílsz egyáltalán valakinek? 
- Pszichológust játszol? -morogtam rá kapásból. Utálom, ha a múltamról kérdeznek. Elakarom felejteni, de így sose tudom.
Jó, sajnálom. Szereted a képességed? 
- Igen.
Miért? 
- Miért szereted a hajad? Hozzád tartozik, a tied, és tisztába vagy vele, hogy mennyire vonzóvá tesz. Ez nálam is egy normális dolog. Az én szememben. Nektek nem, mert nálatok nincs ilyen. Ha egy kopasz ember rád néz, tudni akarná, mit csinálsz a hajaddal. Rám a többi, gondolatolvasásra képtelen ember néz. Ezzel a képességgel együtt vagyok én én. Vannak hátrányai, persze. De megkapom azt a hatalmas előnyt, amit egy kapcsolatban, társaságban, randin nem lehetséges másnak. 
Tetszik a hajam? 
- A lényeget ragadtad meg -fintorogtam rá, mire elővillantotta tökéletes fogsorát. Elmegy -hagytam rá, mielőtt újabb kérdés jött volna. 
Tetszik az érvelésed. Hogy bírod?
- Hát a futás nem az én világom, de bírom még -ejtettem egy halvány mosolyt.
Mióta fodrászkodsz? 
- Amióta az eszemet tudom, azóta fodrász akartam lenni. A gimi után elvégeztem egy fodrászsulit, Lisával együtt.
Lisa? Ő kicsoda? 
- Barátnőm, akivel közösen fodrászkodunk egy üzletben.
Szóval Lisa és Dr. Smith az, akikben bízol?
- Igen. 
Nem félsz, hogy a titkodat napvilágra adom? 
- Nem. De ha mégis megteszed, nincs rá bizonyítékod. Plusz a béna hajad bánná -vontam fel kihívóan a szemöldököm. Hazudtam, a haja tökéletes. Pont, mint maga a srác. Úristen Rebecca! Ő a doktorod! Ne gondolj ilyenre!
- Béna a hajam? -szólalt meg, meghökkenve, mire felnevettem. 
- Leválthatnád a fodrászod -vontam vállat, miközben leállítottam a futópadot.
- Ezzel arra célzol, hogy rád? -kérdezte egy tökéletes mosoly kíséretében, mire elvörösödtem. Mély levegőt vettem. 
- Például. Törött karral jobban beállítom. Befejezhetnénk? -pillantottam az órámra.
- Persze -szólt, majd leszedte rólam a tapadókorongokat. - Köszi, hogy eljöttél. 
- Köszi, hogy nem vágod fel az agyam -húzódott mosolyra a szám. 
Először értetlenül nézett, majd felnevetett: -Nem vágnám fel az agyad.
- Mert? 
- Először is: tönkre tenném a kutatásom lényegét -vonta fel a szemöldökét -Másodszor: Nem akarlak megölni.
Éreztem, ahogy elönt a pír.
- Amúgy egyszer összefuthatnánk -harapta be ajkát, amitől csak még vonzóbbnak tűnt.
Felvontam az egyik szemöldököm. Ez most randimeghívás? Még mielőtt válaszolhattam volna, folytatta.
- Csak.. szeretnélek jobban megismerni, és úgy érzem egy laboratórium gátol minket ebben -szólt zavartan.
- Rendben -bólintottam egy féloldalas mosoly kíséretében.
- Komolyan? -lepődött meg. - Vagyis, oké, akkor megadod a számod? -villantotta meg tökéletes fogsorát.
- Persze -diktáltam, majd megcsörgetett, hogy nekem is meglegyen az övé.
Megköszönte, majd visszaöltöztem az utcai ruhámba.
- Most jön a következő ember aki gondolatot olvas?
- Persze -nevetett fel. -Utána meg egy fiú, aki tud teleportálni.
- Ő is futni fog?
- Nem -rázta a fejét komolyan. - Nem fáraszt ki fizikailag a gondolatolvasás.
- Majd találkozunk -biccentettem. - Szia! -intettem.
- Szia -vágta zsebre egyik kezét, miközben lazán intett.
Kiléptem az ajtón, bele a vakító fehérségbe, ahol kiöntöttem a vegyszert. Sok ember egyszerre fordult felém, sokan figyelemre se méltattak. Sötét ruhámban kissé kínosan éreztem magam, a fehér köpenyes emberek között. Zack miért nem hord ilyet amúgy?
Istenem, ha ezt elmesélem Lisának! Meg fog őrülni. Elöntött a boldogság, ami nálam elég ritka. Hiába vagyok vidám természetű, a boldogság sokszor messze áll tőlem. A rideg énem egyszer csak felszívódott és a helyét átvette a kedves. aranyos lány, aki olyan, mintha átlagos lenne. Nem figyeltem a körülöttem lévő gondolatokra, sokkal hangosabban cikáztak az enyéim. Elképzeltem, a következő találkozásunkat, amikor beletúr a hajába, vagy éppen beharapja ajkát.
Vettem egy kávét, miközben a munkahelyemre indultam. Átfagyott ujjaimat a papírpohárra kulcsoltam. Óvatosan belekortyoltam, mire a forró folyadék végig égette a nyelőcsövemet.
Egy ünnepségre frizurát csinálni nem nagy dolog.
De mosolyogva, dúdolva.. na, az nálam nagy dolog.
Egy lánynak amúgy is sokat dob a kedvén, ha egy fiú -helyes fiú- elkéri a számát, még ha nem is randira hívja először.
Lisa is észrevette a lelkesedésem, egyből kifaggatott, majd együtt ugráltunk, mint pont 8 éve.
- Akkor a B terv kuka -kacsintott. - Tetszik neked.
Aha.. tetszik nekem? 8 évvel ezelőtt történt ilyen utoljára. Tulajdonképpen azt se tudom, hogy ez milyen érzés lenne..
- Lehet, hogy tetszik -haraptam be alsó ajkam. - De az nem jelenti azt, hogy akarok vele járni.
- Alig van különbség a tetszik és a szeretem között -legyintett, mire meghökkentem.
- Lisa, -kezdtem- a tetszik és a szeretem között hatalmas különbség van.
- 8 éve egy pasi után se néztél. Az ember azt hinné, meleg vagy.
- Dehogy vagyok! -kiáltottam fel, tágra nyílt szemmel.
- A régen bevált módszereidnek lőttek már, ugye tudod? -kérdezte, mire összeráncoltam a szemöldököm.
- Mi van? -értetlenkedtem.
- Oké, nagy különbség van a kettő között. De összejöhettek. Csak ahhoz, meg kéne, hogy tanulj flörtölni -magyarázta.
- Te hülye vagy!
- Előrelátó inkább -próbált kijavítani.
- Feltudok szedni egy pasit a segítséged nélkül is -tettem karba a kezem.
- Rebecca, ugye ezt te se gondolod komolyan?
- De. nagyon is.
- Januárig szedd fel Zacket!
- Te megőrültél -nevettem fel hisztérikusan.
- Elismerlek végre,és többet nem szólok bele a szerelmi életedbe, ha te nyersz -kezdett alkudozni.
- És ha te nyersz?
- Nem olvashatsz többet a gondolataimban. Mit szólsz?
Lisa állandóan beleszól abba, hogy én egy fiúval mit és hogyan csinálok. Ilyenkor kivágnám legszívesebben a csukott ablakon.
- Legyen -nyújtottam a kezem, mire egy magabiztos mosollyal megrázta.

2. rész:

Tudós.
Mi jut eszébe erről az embernek?
Egy idős bácsi fehér köpenyben, ősz hajjal, esetleg borostával vagy szakállal, miközben különböző üvegcséket és papírokat tart a kezében. A háttérben netán diagramok és furcsa rajzok.
Ehelyett mit kapok?

Szokás szerint késésben voltam, ezért rohanva közelítettem meg a bejáratot, ahol egy idős nő elkérte a személyim, majd ellenőrizve a listát beengedett. Végig sétáltam a folyosón, ahol először megszeppenve, később fehér hajjal, remegve lépkedtem. Nem kötnek túl fényes emlékek ide.
A folyosó végén beütöttem a kódot, majd beléptem a vakítóan fehér szobába.
- Becca! -intett felém Anya.
- Ne szólíts így -morogtam.
- Hogy megy a fodrászkodás? -kezdett csevegni.
- Jól.
- Lisával minden rendben?
- Barátjával van elfoglalva mostanában -vontam vállat. -Veled mi újság? Hogy megy a munka?
- Csodásan! Imádok az új professzorral dolgozni. Biztos te is szeretni fogod -kacsintott.
- Ha ennyire fel vagy dobódva, akkor biztos -mosolyodtam el illedelmesen. Társasági ember se vagyok már, de Anya mindent ki szeretne beszélni, amikor találkozunk.
- Ülj le, szólok Zacknek -mutatott egy szék felé.
Zack? Biztos a jóképű, idős tudós, aki megvizsgálna.
Leültem egy székre majd körbenéztem. Mennyi férfi és nő, akik a tudománynak szentelik az életüket. Mindent tudnak a legnehezebb, és legbonyolultabb dolgokról is. Mennyi tudás lakozhat az elméjükben. A kémia sose volt az erősségem, a víz képletét nem tudtam soha felírni, ők meg kívülről fújják a periódusos rendszert a rendszámmal és a relatív atomtömeggel együtt.
Pár percen belül visszatért Anya, mögötte egy idős bácsival. Felpattantam.
- Jó napot! Rebecca Smith vagyok! Örülök, hogy megismerhetem -varázsoltam egy mosolyt az arcomra.
- Jó napot! - nézett rám furcsán. Talán túl lelkes voltam? Rákoncentráltam. A sok képlet mellett fogalma se volt arról, hogy ki is vagyok.
- Becca! -szólt Anya, majd intett, hogy mehetek. Anyára is összpontosítottam. Ez a fickó volt Dr. Hill. Nem Zack.
Dadogva elnézést kértem Dr. Hilltől, aki megállapította magában, hogy milyen "huligán" a kinézetem. Na kösz.
Ha kiakarom zárni a gondolatokat, néha totál szerencsétlen vagyok. Halkabban hallom a gondolatokat, mint valami kivehetetlen suttogást. Talán jobb lenne bekapcsolni, mire bemutatkozok.
Gyorsan beértem Anyát, aki átvezetett egy másik, szintén hófehér laborba, ami sokkal kisebb volt. Egy fiatal, barna hajú srác ült az egyik széken farmerban és fehér pólóban, ami tökéletesen megmutatta jól kidolgozott felsőtestét. Léptünk zajára felkapta a fejét, elmosolyodott és amíg oda nem értünk rajtam pihentette a tekintetét. Iszonyatosan jól nézett ki a barna hajával, és mélykék szemével szinte átlátott rajtam. Velem egykorúnak nézett ki.
Zacknek van egy fia? Ráösszpontosítottam a srácra. Nem.
Ő Zack. 
Zack egy fiatal, helyes tudóssrác? Mi a fene? Ő fog megvizsgálni?
- Látom már mindent tud, amit tudnia kell -mosolygott, majd a kezét nyújtotta. - Zack Davis.
- Rebecca Smith -ráztunk kezet.
- 25 éves, jól tudom?
- Igen. Ön meg 27 lesz májusban -mosolyodtam el, mire elismerően bólogatott.
- Azt is megtudná mondani, hanyadikán?
- 17-én.
- Hihetetlen, komolyan mondom.
- Köszönöm -feleltem visszafojtott mosollyal.
- Meglepődtem amikor az édesanyja felhívott -szólt, mire belemélyedtem a gondolataiba. Bemutatkozás, egyetem, diploma, ajánlat, én.
- Azt mondja gondolatot olvas? 
- Igen, már évek óta. 
- Az emberi agyról szinte mindent tudok, de ilyet  még nem tapasztaltam! Benne vagyok az ajánlatban. 
- Csodás! Mikor tud jönni? 
- A leghamarabbi géppel érkezem.
- Köszönöm! 
- Lehet tudni milyen folyadék az, ami miatt ez történt? 
- Mindent megtud, amint megérkezik. 
- Rendben! Köszönöm az ajánlatot! Viszonthallásra!
- Viszonthallásra!
- Tudom, nem mindennapi a történetem -vontam vállat.
- Látta az egész beszélgetést, nem igaz?
- Nem az egészet. Csak abba hallgatok bele, ami érdekel.
- Tudja manipulálni már a kezdetektől fogva?
- Nem. Képeztek -feleltem, mire meglepődött.
- Kicsoda?
- Anya.
- Hogyan?
- Túltömött metróállomások, végkiárusítások, tömegrendezvények -soroltam.
Abszurd volt-e vele beszélni? Igen, annak tűnt.
A régi énem valószínűleg sírógörccsel küszködött volna, ha úgy kezelik, mint egy kísérleti patkányt. De a régi énemet felemésztette a vegyszer. Egyszerűen válaszolgattam a kérdésekre.
- Köszönöm, hogy válaszolt. Esetleg tegezhetném a továbbiakban? Elvégre 2 év sincs közöttünk.
- Nyugodtan -ejtettem meg egy halvány mosolyt.
- Holnap meddig dolgozol?
Előkaptam a telefonom és megnéztem.
- Délután 3-ra van beírva egy hajvágás, majd fél 5-kor egy eseményre frizura.
- Tudsz 3 után jönni?
- Persze. További kérdésekre fogok válaszolni?
- Nem egészen -túrt bele a hajába. Abba én is úgy beletúrnék. 
- Inkább nem is kérdezem -tettem fel a kezem, majd felálltam. - Akkor holnap, Zack.
- Holnap -mosolyodott el. - Szia!
- Szia!
Visszafojtott izgalommal hagytam el az épületet.
Bementem egy Starbucksba és kértem magamnak egy kapucsínót. Leültem egyedül egy kétfős asztalhoz, majd hátradőlve bámultam kifele a sötétedő utcára. Pár éve mennyire más volt minden. Mennyire más lehetne a mostani életem, ha nem lettem volna annyira kíváncsi. Most nem élvezném az egyedüllétet, hanem egy baráti társaságban lennék, esetleg egy fiúval, mondjuk a barátommal. Nagyon rég nem voltam már szerelmes, utoljára a gimi befejezése előtt volt egy barátom. Eric volt a neve. 5 hónapja jártunk, amikor megjelent ez a képességem. Még nem tudtam uralni teljesen, így az egyik randinkon végig nézhettem, ahogyan az akkori legjobb barátnőmet, Tinát hazakíséri -miközben nekem rajzszakköröm volt -, majd a kapuba érve megcsókolja, végül az ágyban kötnek ki.
Egy humoros vígjáték közben, nem feltűnő, ha elsírod magad, nem igaz? De amúgy ki az, aki más lányra gondol, miközben a barátnőjével randizik?
- Honnan tudod? -fehéredett le Eric, amikor kirángattam a moziból.
- Nem az a lényeg, hogy honnan! -csattantam fel, miközben éreztem, ahogyan a sminkem végig folyik az arcomon. - Hanem az, hogy miért?
- Becca, hidd el, én csak téged szeretlek! Nem jelentett semmit-fogta könyörgőre. A régi életem miatt utálom ezt a becenevet.
- Ha szeretsz valakit, akkor sose szabad megbántanod.. soha! Amikor az ágyában hancúroztatok, egyáltalán eszedbe jutottam?
- Kérlek, hallgass meg -fogta meg a csuklóm. - Tudod, hogy nekem te jelentesz a legtöbbet.
- Nem érdekel -rángattam a karom idegbeteg módjára. - Engedj már el!
- Kezdjük újra, na, bébi -húzott közelebb magához.
- Hagyjál már! -rántottam ki magam a szorításából, majd hátrébb léptem.
Eric rám nézett, arca fintorba torzult: - Jó, te akartad. Hidd el, egyáltalán nem bánom amit tettem. Ő legalább nem akkora ribanc, mint te.
Megkérdezik az emberek, hogy miért nem szeretem magam? Miért van önbizalomhiányom? Mi lett a régi, vidám lánnyal?
Fájt, és belülről teljesen megemésztett, hogy én nem lehetek olyan lány, mint amilyennek Tinát látta. Másnap már az ő kezét fogta az udvaron. Másnap már csak lesajnáló pillantásokat kaptam.
Meg kellett küzdenem azért, hogy egy srác felfigyeljen rám. Erre jött egy nagyobb mellű lány és visz mindent.
Őszinte leszek.. Több, mint egy év kellett ahhoz, hogy kiheverjem. Egyedül voltam, nem volt Tinán kívül senkim akkor. Anyának is csak annyit mondtam amennyit jónak láttam. Minden ember rádöbben előbb, vagy utóbb, hogy szörnyek nincsenek. Bennünk vannak a szörnyek, csak nekünk ezt szinte lehetetlen elnyomnunk.
Nekem nem sikerült. Képes voltam bántani magam. Egyre mélyebbek és csúnyábbak voltak a hegek. Rászoktam a cigarettára, stílust váltottam és orrpiercingem lett. Egyikre se vagyok büszke így visszagondolva.
Egyik nap az iskola után hazaértem, ledobtam a táskám és egyenesen a szobámba mentem. Elhúztam a függönyöket és befeküdtem az ágyba. Anya nem volt otthon, de 5 perc múlva kopogtak az ajtómon. Mire felkaptam a fejem, már ölelt valaki.
Elsírtam magam. Annyira váratlanul ért, hogy valaki törődött velem. A hatalmas űrt, valaki elkezdte betölteni.
Lisa volt.
Velem volt egészen estig, a pengémet elvette, és a cigarettámat beosztotta, hogy havonta mennyivel kevesebb, hátha így leszokok. Onnantól kezdve elválaszthatatlanok voltunk.
7 hónappal később egy fodrászüzletbe cipeltünk dobozokat, bútorokat. Már nem cigiztem, a hegek eltűntek -már amelyik nem volt olyan mély-, de a piercingem megmaradt a mai napig is.
Kiittam a poharamból az utolsó cseppet, majd szaggatottan kifújtam a levegőt. Ez már a múlt. Lezártam. Felálltam, majd kiléptem az ajtón és az otthonom felé vettem az irányt.

1. rész

Sziasztok! :)
Nem akartam nagyon húzni az időt,szóval itt is van az első rész. Köszönöm az eddigi pipákat, kommenteket,lájkokat és feliratkozásokat. Oldalt megtalálhatjátok a Facebook csoport linkjét, hogy senki ne maradjon le róla és elsőnek értesüljetek a hírekről. 
Nem is húznám tovább a szót. 
Jó olvasást! :*


8 év telt el azóta, hogy anyám megmutatta a munkahelyét.
Komolyabb bajom nem lett a vegyszertől. De a nyoma megmaradt az alkaromon és a gesztenyebarna hajam kifehéredett. Ezek után muszáj volt mindent elmondanom anyának, arról, hogy kiöntöttem valamit és arról is, hogy mi lett a következménye. Vörösre festettem a hajam és néha be kellett ülnöm a labor egyik sarkába, hátha találnak valami megoldást a bajomra.
Nem a hajam volt a baj.
Hangokat hallottam.
Pontosabban gondolatokat.
A vörös anyag teljesen átalakult a szervezetemben és megtámadta az agyam. Sokkal fejlettebb lett, mint másoké. Előttem többé nem voltak titkok. Tudtam mások gondolataiban olvasni.
Anya összeomlott attól a gondolattól, hogy mit tett a lányával. Nem sikerült megértetnem vele, hogy semmi rosszat. Szeretem a képességem. De ezek után szinte semmit sem beszéltünk, elmerült a munkájában. Nem haragudhattam érte, hisz' nem engem okolt. Pedig itt egyedül én voltam a hibás.
A gimi elvégzése után nyitottam egy fodrászatot, a barátnőmmel Lisával.
Az üzlet a város egyik eldugott sarkában volt, ugyanis amikor nyitottunk még nem tudtam kontrollálni a képességem mértékét. Mindent hallottam, ekkor derültek ki a kétszínű, hazug, alattomos emberek. Sok embert veszítettem el így, és emiatt nehezen nyílok meg és bízok emberekben.
Lisának a gimi után számoltam be a képességemről. Először nem hitte el, de miután kitaláltam az első randija történetét, az elejétől a végéig, hitt nekem.
Mindig jót akart nekem. Egy rosszindulatú gondolata se volt soha. Sose hazudott, és mindig elmondta a véleményét, még ha nem is tetszett nekem.
- Zársz ma? -kérdezte a pultnak támaszkodva. - Ma már nincs több vendégem.
- Aha -bólintottam. - Még van egy fél 5-ös.
Fél 5. Akkor 4-re jöhet értem.
- Kivel találkozol? -mosolyodtam el, mire egy csúnya pillantást kaptam válaszul.
- Mondták már, hogy nem szabad mások gondolatait meghallgatni? -csapott a karomra.
- Még nem volt rá nagyon példa -vontam vállat.- Szóval ki az a szerencsés? -tettem keresztbe a lábam érdeklődve.
- Mennem kell. Holnap találkozunk! -ölelt meg, majd felvette a kabátját és elindult kifele. Már megint a barna hajú, tökéletes bőrű srácról álmodozott.
- Üdvözlöm Martint -kiáltottam utána, amit egy rosszalló nézéssel jutalmazott, majd kilépett az ajtón.

- Nagyon töredezett a vége, meg a színét is unom már - szólt a vendégem.
- Aha -bólintottam, majd a fésűt az államhoz nyomtam, mint aki gondolkodik. - Ne mondj semmit. Bízd rám magad! - mosolyogtam rá biztatóan, majd elkezdtem a kigondolt frizurát.
Háromnegyed óra múlva elégedetten nézett a tükörbe.
- Pontosan ilyenre gondoltam! -kiáltott fel örömében, közelebb hajolva a tükörhöz. - Köszönöm.
Válasz helyett csak bólintottam és kiszámoltam a végösszeget.
Nem szoktam nagyon beszélgetni a vendégekkel. Általában ők fecsegnek mindenféle hülyeségről. Az a bizonyos nap után megkeményedtem. Az akkori, rózsaszínben járó, mindig jókedvű, aranyos lányt megölte a vegyszer. Nem bíztam többet Anyán és Lisán kívül senkiben sem. Túl sokat kellett csalódnia az akkori naiv lánynak. Anya állandóan elrángatott programokra, eseményekre, és mindig megpróbált biztatni. Ő volt közülünk az optimista és én a pesszimista. Néha a jelenben is így van még. Lisa barátot akart nekem szerezni, ő bulikba és mozikba hívott mindig. Vásárolni ritkán mentünk, mert az ízlésünk ég és föld. Mindig lehord mennyire punkos a stílusom. Pedig egyszerűen csak szeretem a feketét. Nem értem mi olyan jó a rikító színekben nyáron, és télen miért kell mindig új, divatos kabát, bundás magassarkúval.
Egyszerűen mindketten próbáltak kihúzni abból a gödörből, ahová mások löktek. Ezért is leszek nekik örökké hálás.

Másnap a barátnőmmel ebédeltem.
- Meg se kérdezed mi volt Martinnal? -kérdezte, alsó ajkát lebiggyesztve.
Meglepődve néztem rá: - Emlékszel rá, hogy kicsit más vagyok, mint a többi ember?
- De szeretném, ha kielemeznénk a témát! -erősködött.
- Mi volt Martinnal? -sóhajtottam megadóan. Sétáltunk a parkban, a vacsi után és az egyik lámpa alatt megállt, megfogta a kezem, majd megsimította az arcom és megcsókolt. 
Lisa tökéletesen a szemem elé képzelte a képet a csókukról, az esti hidegről és a gyönyörű fényekről, amik visszatükröződtek a tó vizén.
- Megcsókolt -vigyorgott, mint valami kisgyerek a csokira.
- Hol?
- A parkban vacsi után! -nézte a reakcióm visszafojtott lelkesedéssel.
- És mit szóltál a piros bokszerhez? -vontam fel a szemöldököm mosolyogva, mire a karomra csapott.
- Rebecca! - szólt rám, miközben csúnyán méregetett. - Ez magánügy!
- Tetszett, mi? -vigyorogtam elégedetten.
- Nem! -vörösödött.
- Hmm, azok a kockák -bólintottam elismerően, mire Lisa a kezébe temette arcát.
- Befejeznéd?
- Én csak kimondom amit hallok.
- Talán ne hallgatózz!
- Vagy te ne gondolj rá -mosolyogtam pimaszul.
- Ha ezt csinálod, nem bírok másra gondolni! -csattant fel.
- Ohh, ugye nem ezt a párnát adtam születésnapodra? -fintorodtam el, gondolata láttán.
- Később beszélünk -pattant fel.
- Nehogy elmenj! Most jön a legjobb rész! -röhögtem fel.
- Puszi!
- Puszi! -intettem nevetve.
Mosolyogva kifizettem a két pizzaszeletet, majd a kabátomat felkapva hagytam el az épületet. Ahogy kiléptem megcsapta arcom a hideg, csípős októberi levegő. Vasárnap volt. Úgy döntöttem meglátogatom Anyát. Előkaptam a telefonom és kikerestem a számát.
- Szia Becca! - szólt a telefonba. Utálom, ha így hívnak.
- Szia Anyu! Otthon vagy?
- A laboratóriumban vagyok.
- Vasárnap? Miért nem otthon?
- Dolgom van -felelte szűkszavúan.
- Milyen dolgod? -vontam fel a szemöldököm, magam elé meredve.
- Fontos - a háttérből férfi hang szűrődött ki.
- Ki van veled? -mosolyodtam el. - Talán új pasi a láthatáron?
- Becca! - szólt rám. - Ő csak egy fiatal professzor, aki segít nekem!
- Fiatal? Mennyivel? - kérdeztem vissza.
- Sokkal! Akarsz még valamit?
- Csak annyit, hogy mikor leszel otthon.
- Egy darabig nem. Holnap betudsz jönni a laborba?
- Minek? -lepődtem meg. Lassan 4 éve nem voltam bent.
- Kivizsgálásra.
- Az új barátod kivizsgálna? Ott leszek. Elsősorban azért, hogy lecsekkolhassam -nevettem fel.
- Akkor holnap 2 óra. Időben gyere! Szia -köszönt el gyorsan.
- Szia! -tettem le a telefont, majd beléptem a kapun.
Egy társasházban lakok. Felsétáltam a harmadikra, majd a lakásba érve ledobtam a táskám és a kabátom. A konyhába érve bedobtam a mikróba egy csomag popcornt. Amikor kész lett, kiöntöttem egy tálba és az ölembe véve kapcsolgattam a tévét.
Miután végeztem elmosogattam, majd lezuhanyoztam. Felkaptam egy sortot és egy pólót, majd befeküdtem az ágyba.
Mennyi lehet a korkülönbség Anya és a Srác között? Amióta Apa meghalt nem nézett rá egy férfira se. Évekkel ezelőtt történt, a születésem után kicsivel egy autóbalesetben halt meg.
Anyának kijárna egy kis boldogság végre. És egy 50-es éveiben járó tudóspasi lehetne a boldogsága. Csak reménykedni tudtam, hogy végre összejön neki. Én nem akarok barátot. Tökéletesen megfelelnek nekem a Lisa fejében lévő, piros karikás jelenetek. Meg amúgy minek? Kiolvasok mindent a fejéből és kész. Nincsenek meglepetés gesztusok, vagy szeretetből azt hazudni, hogy tetszik neki a hajam. El kellene neki mondanom a titkomat, ami konfliktusokat okozna, később, ha szakítanánk, ő tovább él a titkommal, miközben attól rettegek, hogy kinek mondja el. Ha köpne, a full dilis tudósok felvágnák az agyam, csak azért, hogy megtudják mitől ilyen fejlett. Ebből pedig nem kérek.
Másnap ebéd után elindultam Anya híres laboratóriumába.

PROLÓGUS

- Megígéred, hogy nem nyúlsz semmihez? -nézett rám komolyan.
- Meg -tettem fel a kezem izgatottan. Naiv, 17 éves kislány voltam, aki végre valahára vethetett egy pillantást az anyja munkájára. Az anyám tudós.
Bólintott, majd óvatosan beírta a kódot, mire oldalra tolódott a nehéz vasajtó. Elindult a folyosón. Cipősarka kopogása visszhangzott a világos, tágas folyosón. Követtem.
- Pontosan hova is megyünk? -kérdeztem. Nagyon izgultam.
- Bent hagytam a papírokat, amiket holnapig el kell intéznem -felelte, továbbra is előre nézve. Anyám mindig pontos és precíz ember volt. Sose késett sehonnan -amit tőlem is elvárt - és mindent tökéletesen csinált. Tartása egyenes és büszke volt. Magabiztos nő, férfi nélkül az oldalán. Tiszteltem is érte.
A folyosó végén egy újabb ajtóhoz értünk. Megismétlődött az előbbi mozdulata. Egy hófehér labor tárult elém, mire szemeim kikerekedtek. Nem tudtam, hogy berohanjak, vagy kontrolláljam magam. Filmbeillő volt. Különböző formájú, méretű és színű üvegcsék álltak állványokon.
Elképedve elindultam az egyik kék színű folyadék felé, ami le volt zárva.
- Ha kinyitod meghalsz -szólt az anyám nyugodtan -halálosan mérgező már a szaga is.
Ijedtemben hátraugrottam. Halálos, csak ez járt a fejemben. Úgy döntöttem jobb, ha középről nézek meg mindent.
- Maradj itt, hozom a papírokat és már mehetünk is.
- Rendben-fújtam ki magam, idegesen. Te jó ég! Az anyám életveszélyes anyagokkal kísérletezik. Nem dolgozhatna egy irodában? Tenyerem elkezdett izzadni, amit rózsaszín nadrágomba töröltem.
Egyedül maradtam. Teltek a percek, dúdoltam.  Egyszerre féltem és érdekelt a körülöttem lévő helység. Végül győzött a kíváncsiság. Odaléptem a pulthoz és jobban szemügyre vettem az anyagokat. Végig húztam az ujjam rajtuk. Felvettem egy szürke üveget, amit felfelé tartva megforgattam. Sűrű, nyúlós anyagú volt. Visszatettem, majd elvettem egy másik, vörös folyadékot, amin végigsimítottam. Óvatosan kezembe vettem. Lenyűgözött a sokféleségük.
Ajtócsapódás.
Ugrottam egyet, ijedtemben. Az üveg a földre érve elkezdte vörösre mázolni a fehér padlót.
A rohadt életbe! 
Gyorsan lehajoltam és elkezdtem feltörölni a vérvörös tócsát, de amint hozzáértem rémülten rántottam vissza a karom. Az alkaromon felmarta a bőrt. Összeszorítottam a fogam, hogy ne ordítsak a fájdalomtól. Könnyes szemmel visszatettem a félig kiürült üveget és felszárítottam a követ, mit sem törődve az egyre csúnyább karommal. Lehúztam feltűrt pulóverem ujját és visszaálltam a terem közepére. Megpróbáltam összeszedni magam, miközben belül a lelkiismeretem marcangolt. Mi van ha iszonyatosan nagy bajt csináltam és anyát kirúgják? Ha rajta kérik számon? Mi a szarért nem bírtam nyugton maradni negyed óráig? Gondolatban magamat átkoztam.
- Rebecca, minden rendben? -jelent meg anyu, mire megugrottam.
- Pe..persze -dadogtam idegesen, mire még lejjebb húztam a pulcsim.
- Sápadt vagy -állapította meg közelebb lépve.
- Csak megrémít a gondolat, hogy itt dolgozol -sütöttem le a szemem, a körmeimet vizsgálva.
- Ugyan, kicsim -ölelt meg. -Szeretem amit csinálok.
Visszaöleltem, majd elindultunk kifele. Égett a karom a fájdalomtól. Mi van, ha anya keze is így néz ki? Kin vagy min tesztelik? Mi van, ha ez illegális? Egyáltalán ellenőrzi valaki ezt az egészet?
De a legfontosabb: Mi volt az az anyag, amit kiborítottam?