6. rész:

Érezted már valaha, hogy annyira ideges vagy, hogy még enni se bírsz?
Nem eszel, nem alszol, csak bámulod a plafont könnyes szemmel, miközben kérdése ezrei kavarognak a fejedben. Miért? Hogyan? 
Az amúgy is szürke hétköznapjaimat felborítja Ő. Ki Ő egyáltalán, hogy ilyet tegyen?
Nem gondoltam arra, hogy túlságosan is előre gondolok. Ha én rájöttem, akkor ő is ráfog csak idő kérdése. És már ennyi elég ahhoz, hogy a tudomány és a gondolatolvasás határait tovább feszegesse.
Még egyszer végig gondoltam, hátha tisztább lesz.
Jobb oldalra gondolt, legeslegelőször. Ezért léptem balra.
De még mielőtt eldobta volna a kést, balra gondolt. És balra dobta.
A telefon megzavart, és emiatt nem hallottam, hogy másodjára balra gondolt.
5. 5 másodperc. 5 másodperc kell ahhoz, hogy az életem tönkre menjen. Ennyi, semmi más.
Ordítani akartam, szidtam a képességem és mindenkit, akinek valaha volt egy rossz szava is hozzám. De legfőképpen Zacket, amiért kitett idióta kísérleteknek.

Másnap délután dörömböltek az ajtómon. Felnéztem az ágyamról, majd felvéve a papucsom lejjebb vettem a maximumon szóló Nirvánát. Biztos az egyik szomszéd nem hallotta az idióta tévéjét. Belenéztem a kukucskálóba. Egy barna hajzuhatagot pillantottam meg.
Mivel az összes szomszédom fél lábbal a sírban van és ősz, ezért kizárásos alapon csak Lisa lehetett.
- Rebecca, engedj be, azonnal! -dörömbölt folyamatosan.
Hallgattam.
- Kérlek! Valami történt azóta, amióta Zackkel találkoztál. Mondd el -könyörgött. Erre se feleltem. - Rebecca Smith! Tudom, hogy bent vagy, engedj be de nagyon gyorsan, vagy szétrúgom az ajtódat! -kiabált egyre idegesebben, mire elmosolyodtam.
Elképzeltem, ahogy a 160 centijével berúg egy ajtót. - Jó ember, menjen vissza Marichuyt nézni, fontos dolgom van -szólalt meg újra, az ajtó mögül Lisa, ezúttal nem nekem. Nem nyitottam továbbra sem ajtót, csak visszafojtottam a nevetésem. Tuti az egyik hülye öreggel beszélget. Motyogás volt, amit hallottam válasznak. - Nem érdekel az se, a barátnőmet keresem.
- Hívom a rendőrséget, ha nem fogja be a száját! -kiáltott ezúttal hallhatóan a vénember.
- Hívja csak nyugodtan, de csak, hogy tudja együtt voltam a rendőrfőnök fiával, meg fogom úszni! -kiabált vissza a barátnőm, mire megforgattam a szemem. Nagyon is jól emlékeztem Charlie-ra.
- Tűnjön el innen, végre, felver mindenkit!
- Mondja, van pótkulcsa? -váltott hirtelen hangnemet Lisa.
- Nincs, takarodjon már! -ordibált a bácsi. Vágódjunk be a szomszédoknál. Pipa.
- Jó, jó, megyek. Viszlát -szólt flegmán, majd hallottam ahogy lemegy a lépcsőn.
Az öreg morgott még valamit, majd becsapta maga mögött az ajtót. Kifújtam a levegőt. Ezt most megúsztam. Visszafeküdtem az ágyamra és a fejemet a párnába fúrtam.
Pár másodperc elteltével megszólalt a telefon. Valaki rátenyerelt a kapucsengőre.
Felpattantam és lerontottam a bejárathoz a pizsamámban.  Döbbent tekintetet kaptam, amikor megjelentem.
- Mi van? Ennyire szarul festek? -morogtam.
- Nézd, tudom, hogy imádod a kávét, de az mennyire normális, hogy a mamuszodon is kávés bögre van? -nézett le a papucsomra, mire elvörösödtem és lekaptam a lábamról.
- Mit szeretnél? -támaszkodtam az ajtófélfának, kezemben a lábbelimmel.
- Mi történt tegnap?
- Semmi. Megvizsgált, papírokat írt tele és mondta, hogy mehetek. Ennyi -vontam vállat.
- Akkor miért nem jársz be dolgozni?
- Szabadságot vettem ki. Elég fárasztó a sok teszt és vizsgálás. Elfáradtam -sóhajtottam és még ásítottam is egyet a hitelesség kedvéért.
- Miért nem szóltál? Aggódtam -szólt nyugtalankodva. Zack, ha megbántottad, kicsinállak. -gondolta Lisa.
- Tényleg minden oké, jól vagyok -mosolyodtam el szélesen. Menjen csak nyugodtan, Zack úgyse fogja tudni mi a bajom. 
- Akkor jó! -mosolyodott el, de a gondolatai nem azt sugallták, hogy el is hiszi. - Mikor jössz vissza? 
- Nem tudom, maximum másfél hét -húztam el a szám. Kevésnek tűnt ez a szám ahhoz, hogy jól legyek.
- Rendben! Délután felugrok, jó? -húzott magához egy ölelésre.
- Nem jó, dolgom van, holnap meg Anyával leszek -hazudtam szemrebbenés nélkül.
- Akkor majd hívlak! Szia! -intett mosolyogva, amit én is viszonoztam.

Az idő csigalassúsággal telt, és a fájdalom felakart marcangolni belülről. Fájdalom? Az a fájdalom amit a félelem idézett elő. Rettegtem a jövőtől, és elhittem, hogy a szobám négy fala biztonságot fog nyújtani nekem.
Egy idő után, az ölembe vettem a laptopom és beírtam a keresőbe, hogy: "mit tegyek, ha meghalok az unalomtól?"
Nem unatkoztam, kattogott az agyam, szinte hallottam a fejemben lévő kerekeket zakatolni, ahogy mozognak, fájt a fejem, úgy éreztem muszáj valamivel elfoglalnom magam, mielőtt szétrobban az agyam. 
Az egyik oldalon azt írták aludjak, a másikon süssek. Volt aki DIY ötleteket írt, de egy kommenten megakadtak a szemeim. "Rúgj ki a hámból! ;)"
Besiettem a konyhába, és felrántottam a hűtőszekrény ajtaját, amiben a jó öreg barátom, a vodka lapult. Évek óta nem nyúltam alkoholhoz. Eljött újra az ideje. Felbontottam és nagyot kortyoltam belőle, majd hagytam, hogy az alkohol végigmarja a nyelőcsövem. 
A szekrényem elé léptem és a tőlem telhető lehető legdögösebb ruhát kerestem elő. Kisminkeltem magam, a hajamat leengedtem és elégedetten néztem végig magamon a tükörben. Mehetünk.

Az idők során megtanultam hogyan zárhatom ki a zavaró gondolatokat. Egy dologra koncentráltam és a többi mindig elhalkult. A bömbölő zenére gondoltam, amikor a taxis kirakott a bár előtt. Fizettem, majd egy mély levegőt véve beléptem a helyiségbe. 
Egy kerek pult állt középen, körülötte bárszékek, ahol emberek iszogattak, beszélgettek, néhányan csókolóztak. A táncparkett tömve volt emberekkel, vonaglottak, összebújtak, kiabáltak, néhányan már átestek a ló túloldalára. 
A pulthoz nyomultam és kértem magamnak egy Martinit kezdésnek. Később vodkákat, tequilákat iszogattam a pultnál, egyre jobban érezve az agyamban keletező tompulást.
A fulladt, túltömött helyiség hatására a gyomrom felfordult és úgy éreztem muszáj friss levegőhöz jutnom. Elindultam a kijárat felé a poharammal, kissé dülöngélve már. Össze-összerogyott a térdem, ahogy lépkedtem, attól féltem bármelyik pillanatban elesek. 
A járásra figyeltem,miközben az egyik magát cibáló lány meglökött egy kicsit. Az alkohol miatt és az instabil mozgásomnak köszönhetően a földre vágódtam, miközben a kezemmel egy ruhaanyagba kapaszkodtam. Magammal rántottam valakit.
Óvatosan, vörös fejjel nevetgélve pillantottam a lábam közé eső fiúra. Két kezével a derekam mellett támaszkodott, józan volt, nem esett rám. Nagy, barna szemeivel a szemembe nézett, miközben köpni-nyelni nem tudtam. Vihogtam, mint valami szűz lány, aki most látott hímnemű egyedet először. 
- Jól vagy? Kicsit sokat ittál, nem gondolod? -eresztett meg egy mosolyt, amitől a légzésem is elállt. 
Feltápászkodott, majd a kezét nyújtotta és várakozóan pillantott rám. Nagyokat pislogva fogadtam el, majd felálltam.
- Jól vagyok -nevettem vörösen. - Kö..köszi. 
- Felejtős buli, mi? Ismerős a szitu -húzta el a száját.
- Kicsit bonyolultabb, de igen, mondhatni -kamuztam.
- Sajnálom! -szólt őszintén
Savas folyadék kezdte marni a torkom, és hirtelen keserű hányás öntötte el a számat. Kihánytam az italokat, és a pár falatnyi szendvicset. A látásom elhomályosult és muszáj volt leülnöm.
- Minden oké? -kiáltott fel a srác, majd felkapva kisegített az épületből. Leültetett egy padra és vizes palackot nyomott a számhoz. Nagyokat kortyoltam, miközben a hideg folyadékot éreztem az immár üres gyomromban. Bólintottam, majd eltoltam a kezét magamtól.
- Szerintem sétáljunk egyet, jó? Nem ártana a friss levegő ilyenkor - segített felemelkedni, majd átkaroltam a vállát, ő pedig a derekamat fogva támogatott.
Csendben ballagtunk, és mikor már bírtam stabilan a saját lábamon állni megszólaltam:
- Köszönöm a segítséget, jövök neked eggyel.
- Ugyan, nincs mit! Mark vagyok.
- Rebecca -biccentettem, majd otthagytam.