6. rész:

Érezted már valaha, hogy annyira ideges vagy, hogy még enni se bírsz?
Nem eszel, nem alszol, csak bámulod a plafont könnyes szemmel, miközben kérdése ezrei kavarognak a fejedben. Miért? Hogyan? 
Az amúgy is szürke hétköznapjaimat felborítja Ő. Ki Ő egyáltalán, hogy ilyet tegyen?
Nem gondoltam arra, hogy túlságosan is előre gondolok. Ha én rájöttem, akkor ő is ráfog csak idő kérdése. És már ennyi elég ahhoz, hogy a tudomány és a gondolatolvasás határait tovább feszegesse.
Még egyszer végig gondoltam, hátha tisztább lesz.
Jobb oldalra gondolt, legeslegelőször. Ezért léptem balra.
De még mielőtt eldobta volna a kést, balra gondolt. És balra dobta.
A telefon megzavart, és emiatt nem hallottam, hogy másodjára balra gondolt.
5. 5 másodperc. 5 másodperc kell ahhoz, hogy az életem tönkre menjen. Ennyi, semmi más.
Ordítani akartam, szidtam a képességem és mindenkit, akinek valaha volt egy rossz szava is hozzám. De legfőképpen Zacket, amiért kitett idióta kísérleteknek.

Másnap délután dörömböltek az ajtómon. Felnéztem az ágyamról, majd felvéve a papucsom lejjebb vettem a maximumon szóló Nirvánát. Biztos az egyik szomszéd nem hallotta az idióta tévéjét. Belenéztem a kukucskálóba. Egy barna hajzuhatagot pillantottam meg.
Mivel az összes szomszédom fél lábbal a sírban van és ősz, ezért kizárásos alapon csak Lisa lehetett.
- Rebecca, engedj be, azonnal! -dörömbölt folyamatosan.
Hallgattam.
- Kérlek! Valami történt azóta, amióta Zackkel találkoztál. Mondd el -könyörgött. Erre se feleltem. - Rebecca Smith! Tudom, hogy bent vagy, engedj be de nagyon gyorsan, vagy szétrúgom az ajtódat! -kiabált egyre idegesebben, mire elmosolyodtam.
Elképzeltem, ahogy a 160 centijével berúg egy ajtót. - Jó ember, menjen vissza Marichuyt nézni, fontos dolgom van -szólalt meg újra, az ajtó mögül Lisa, ezúttal nem nekem. Nem nyitottam továbbra sem ajtót, csak visszafojtottam a nevetésem. Tuti az egyik hülye öreggel beszélget. Motyogás volt, amit hallottam válasznak. - Nem érdekel az se, a barátnőmet keresem.
- Hívom a rendőrséget, ha nem fogja be a száját! -kiáltott ezúttal hallhatóan a vénember.
- Hívja csak nyugodtan, de csak, hogy tudja együtt voltam a rendőrfőnök fiával, meg fogom úszni! -kiabált vissza a barátnőm, mire megforgattam a szemem. Nagyon is jól emlékeztem Charlie-ra.
- Tűnjön el innen, végre, felver mindenkit!
- Mondja, van pótkulcsa? -váltott hirtelen hangnemet Lisa.
- Nincs, takarodjon már! -ordibált a bácsi. Vágódjunk be a szomszédoknál. Pipa.
- Jó, jó, megyek. Viszlát -szólt flegmán, majd hallottam ahogy lemegy a lépcsőn.
Az öreg morgott még valamit, majd becsapta maga mögött az ajtót. Kifújtam a levegőt. Ezt most megúsztam. Visszafeküdtem az ágyamra és a fejemet a párnába fúrtam.
Pár másodperc elteltével megszólalt a telefon. Valaki rátenyerelt a kapucsengőre.
Felpattantam és lerontottam a bejárathoz a pizsamámban.  Döbbent tekintetet kaptam, amikor megjelentem.
- Mi van? Ennyire szarul festek? -morogtam.
- Nézd, tudom, hogy imádod a kávét, de az mennyire normális, hogy a mamuszodon is kávés bögre van? -nézett le a papucsomra, mire elvörösödtem és lekaptam a lábamról.
- Mit szeretnél? -támaszkodtam az ajtófélfának, kezemben a lábbelimmel.
- Mi történt tegnap?
- Semmi. Megvizsgált, papírokat írt tele és mondta, hogy mehetek. Ennyi -vontam vállat.
- Akkor miért nem jársz be dolgozni?
- Szabadságot vettem ki. Elég fárasztó a sok teszt és vizsgálás. Elfáradtam -sóhajtottam és még ásítottam is egyet a hitelesség kedvéért.
- Miért nem szóltál? Aggódtam -szólt nyugtalankodva. Zack, ha megbántottad, kicsinállak. -gondolta Lisa.
- Tényleg minden oké, jól vagyok -mosolyodtam el szélesen. Menjen csak nyugodtan, Zack úgyse fogja tudni mi a bajom. 
- Akkor jó! -mosolyodott el, de a gondolatai nem azt sugallták, hogy el is hiszi. - Mikor jössz vissza? 
- Nem tudom, maximum másfél hét -húztam el a szám. Kevésnek tűnt ez a szám ahhoz, hogy jól legyek.
- Rendben! Délután felugrok, jó? -húzott magához egy ölelésre.
- Nem jó, dolgom van, holnap meg Anyával leszek -hazudtam szemrebbenés nélkül.
- Akkor majd hívlak! Szia! -intett mosolyogva, amit én is viszonoztam.

Az idő csigalassúsággal telt, és a fájdalom felakart marcangolni belülről. Fájdalom? Az a fájdalom amit a félelem idézett elő. Rettegtem a jövőtől, és elhittem, hogy a szobám négy fala biztonságot fog nyújtani nekem.
Egy idő után, az ölembe vettem a laptopom és beírtam a keresőbe, hogy: "mit tegyek, ha meghalok az unalomtól?"
Nem unatkoztam, kattogott az agyam, szinte hallottam a fejemben lévő kerekeket zakatolni, ahogy mozognak, fájt a fejem, úgy éreztem muszáj valamivel elfoglalnom magam, mielőtt szétrobban az agyam. 
Az egyik oldalon azt írták aludjak, a másikon süssek. Volt aki DIY ötleteket írt, de egy kommenten megakadtak a szemeim. "Rúgj ki a hámból! ;)"
Besiettem a konyhába, és felrántottam a hűtőszekrény ajtaját, amiben a jó öreg barátom, a vodka lapult. Évek óta nem nyúltam alkoholhoz. Eljött újra az ideje. Felbontottam és nagyot kortyoltam belőle, majd hagytam, hogy az alkohol végigmarja a nyelőcsövem. 
A szekrényem elé léptem és a tőlem telhető lehető legdögösebb ruhát kerestem elő. Kisminkeltem magam, a hajamat leengedtem és elégedetten néztem végig magamon a tükörben. Mehetünk.

Az idők során megtanultam hogyan zárhatom ki a zavaró gondolatokat. Egy dologra koncentráltam és a többi mindig elhalkult. A bömbölő zenére gondoltam, amikor a taxis kirakott a bár előtt. Fizettem, majd egy mély levegőt véve beléptem a helyiségbe. 
Egy kerek pult állt középen, körülötte bárszékek, ahol emberek iszogattak, beszélgettek, néhányan csókolóztak. A táncparkett tömve volt emberekkel, vonaglottak, összebújtak, kiabáltak, néhányan már átestek a ló túloldalára. 
A pulthoz nyomultam és kértem magamnak egy Martinit kezdésnek. Később vodkákat, tequilákat iszogattam a pultnál, egyre jobban érezve az agyamban keletező tompulást.
A fulladt, túltömött helyiség hatására a gyomrom felfordult és úgy éreztem muszáj friss levegőhöz jutnom. Elindultam a kijárat felé a poharammal, kissé dülöngélve már. Össze-összerogyott a térdem, ahogy lépkedtem, attól féltem bármelyik pillanatban elesek. 
A járásra figyeltem,miközben az egyik magát cibáló lány meglökött egy kicsit. Az alkohol miatt és az instabil mozgásomnak köszönhetően a földre vágódtam, miközben a kezemmel egy ruhaanyagba kapaszkodtam. Magammal rántottam valakit.
Óvatosan, vörös fejjel nevetgélve pillantottam a lábam közé eső fiúra. Két kezével a derekam mellett támaszkodott, józan volt, nem esett rám. Nagy, barna szemeivel a szemembe nézett, miközben köpni-nyelni nem tudtam. Vihogtam, mint valami szűz lány, aki most látott hímnemű egyedet először. 
- Jól vagy? Kicsit sokat ittál, nem gondolod? -eresztett meg egy mosolyt, amitől a légzésem is elállt. 
Feltápászkodott, majd a kezét nyújtotta és várakozóan pillantott rám. Nagyokat pislogva fogadtam el, majd felálltam.
- Jól vagyok -nevettem vörösen. - Kö..köszi. 
- Felejtős buli, mi? Ismerős a szitu -húzta el a száját.
- Kicsit bonyolultabb, de igen, mondhatni -kamuztam.
- Sajnálom! -szólt őszintén
Savas folyadék kezdte marni a torkom, és hirtelen keserű hányás öntötte el a számat. Kihánytam az italokat, és a pár falatnyi szendvicset. A látásom elhomályosult és muszáj volt leülnöm.
- Minden oké? -kiáltott fel a srác, majd felkapva kisegített az épületből. Leültetett egy padra és vizes palackot nyomott a számhoz. Nagyokat kortyoltam, miközben a hideg folyadékot éreztem az immár üres gyomromban. Bólintottam, majd eltoltam a kezét magamtól.
- Szerintem sétáljunk egyet, jó? Nem ártana a friss levegő ilyenkor - segített felemelkedni, majd átkaroltam a vállát, ő pedig a derekamat fogva támogatott.
Csendben ballagtunk, és mikor már bírtam stabilan a saját lábamon állni megszólaltam:
- Köszönöm a segítséget, jövök neked eggyel.
- Ugyan, nincs mit! Mark vagyok.
- Rebecca -biccentettem, majd otthagytam.

Visszatérés vagy ennyi?

Sziasztok!
Először is szörnyen sajnálom, a több hónapos kihagyást..
Bűntudatom volt, állandóan a fejembe járt a blog, de nem volt időm.

Mi is történt velem?
- Ugye felvételit írtam. Felvettek ^^
- Nyelvvizsgáztam, ami remélem jól sikerült.
- Versenyekre küldtek, mert jó vagyok a nyelvekből. 
- Barátom lett.. tényleg nagyon rég nem írtam, hisz' már lassan 2 hónapja vagyok vele együtt
- És ami mindenkinek, a rengeteg tanulás.. a 8.-os lélektársaim megértenek, remélem :D 

Mi fog történni?
Azt tervezem, hogy a következő hét kezdetével a blog aktívan működni fog. Mit is jelent ez? Maximum hetente fognak jönni a részek, remélem többet is tudok írni. És mivel csak zenével tudok írni, ezért egy ismerősöm ötletére megosztom veletek majd, a részhez illő számot. A kreatívság határtalan, a szünet ellenére se állt le, egyre bonyolultabb csavarokat fogok bele tenni. Ne öljetek meg.
Becenevetek lesz. Nem tudom még mi, esetleg kommentbe jöhetnek ötletek. :D

                                                          

                                         

                                                    A következő részig is, Bye Olvasóim! <3 b="">

5. rész:

Másnap egy fatábla előtt álltam, bekötött szemmel. Velem szemben Zack állt különböző méretű késekkel.
Elmondása szerint egy gondolat átsuhan a fejen és már meg is történik. Nem hallom magam a fejemben mielőtt kimondom. Pár tized másodperccel hamarabb kigondolom és mondom. Arra gondolok, hogy megölelek valakit és már át is karoltam. Milyen gyorsan történik mindez.
De van amikor sokáig filózok, hogy megtegyek-e dolgokat.
Olyan gondolatolvasást akart tesztelni, ami egy gondolat és már meg is történik. Ez lett a vesztem.
- Mehet? -fújta ki a levegőt. Nem lehet egyszerű késeket dobálni emberekre.
Bólintottam, és minden figyelmem Zackre összpontosult.
Jobb oldal, boka mellett. 
Balra léptem kettőt gyorsan. Igyekeztem a legmesszebb kerülni egy-egy kés pengéjétől. Nem lenne vicces, ha az egyik a táblához kötne. 
- Ügyes -a hangja remegett. Ő legalább látja, hogy merre dobja. Neki nem is kellett félnie, hogy mekkora vágóeszköz áll a combjába. 
Fej felett.
Leguggoltam. Ujjaim hidegek voltak és izzadtak, amit nadrágomba töröltem. 
Nehezítek. Figyelj nagyon. 
Comb, bal oldalt. - gyorsan jobbra léptem, mikor meghallottam a másik gondolatát. Fej. - azonnal leguggoltam. A kés egy másodperccel később ért célba, közvetlen a fejem felett. 
- Szuper vagy -szólt megkönnyebbülten. 
Már azt hittem a fejedet találom el - gondolta idegesen. Hát én is az voltam. 
Telefoncsörgés. 
- Nem veszed fel? -kérdeztem, pár másodperc múlva. 
- Nem hiszem -szólt hanyagul. Valami koppant, gondolom a telefont tette le az asztalra.
Menni fog, nem fogod bántani -biztatta saját magát. Pedig engem kellett volna.
Mielőtt felkészülhettem volna, már kigondolta.
Felkar jobb oldalt -hallottam. Újra megszólalt a telefon. 
Ezután mintha az idő lelassult volna.
Balra léptem, mire a karomban éles fájdalom lett úrrá. Zack felkiáltott:
- Rebecca!
Ép kezemmel a fájó pontra szorítottam ujjaim, amik között meleg folyadék kezdett szivárogni. Lerántottam szememről a kendőt, ezzel összekenve az arcom is. Egyből a szemem elé tárult a felkarom, amiből egy kés állt ki.
- A kurva életbe, Zack! -káromkodtam hisztérikusan.

Másfél óra múlva bevarrva, egy kötéssel a karomon feküdtem egy ágyon. Kínos csendben ültünk, ami eddig nálunk még sose történt meg. Nem állt össze a kép. Zack jobb oldalt mondott, akkor ha balra léptem miért talált el? Összeráncolt szemöldökkel néztem a plafont.
- Rebecca.. én sajnálom -szólt halkan, miközben mellettem ült és a könyökét a térdén pihentette.
- Jól vagyok, mondtam már -csattantam fel. Idegesített a történet. Nem fért a fejembe. Hallanom kellett volna. Miért nem hallottam?
A feszültség tapintható volt. Mindketten a történeten gondolkodtunk.
- Miért nem hallottalak? -szólaltam meg, megtört hangon.
- Nem tudom -túrt hajába. Halántékán verejtékcseppek gurultak lefele.
- Vegyük át még egyszer az eseményeket.
- Jobbra gondoltam.
- Igen, ezért balra léptem.
- De egyből gondoltam a bal oldalra.
- Nem igaz.
- De -szólt meggyőzően.
- Miért nem hallottam? -kiáltottam fel hisztérikusan.
- Mi változott? -túrt a hajába. - Most rendesen hallasz.. akkor?
Pofonként csapott belém a felismerés. A telefon. 
Kinyitottam a szám, de egy hang nem jött ki rajta.
 Hogy miért? A félelemtől.
Lelki szemeim előtt lejátszódott, ahogy kimondom, ő leül az asztalhoz a papírokhoz, majd a következő képen a tudósok előtt mutatnak be és nincs többé titok. Esetleg rájön az anyagra, és mindenki fog tudni gondolatot olvasni. Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy olyat talál fel, ami miatt soha többet nem fogok tudni. Ez vagyok én. Egy nehezen megnyíló lány, aki kiismeri az embereket. Gondolatolvasással. Nem akarok enélkül élni.
 Elfogott a pánik, testem megfeszült az ágyon, megmarkoltam a lepedőt, ajkam beharaptam. Úgy éreztem szó nélkül átlát rajtam. Megpróbáltam felállni és kisétálni, de majdnem elbuktam a saját lábamban. Torkomban gombóc volt, mintha soha többet nem akart volna eltűnni onnan.
- Hova mész? -kérdezte Zack, ám ezúttal hangja nem nyugtatott meg.
- Mennem kell -motyogtam magam elé.
- Sápadt vagy. Minden oké? -nyúlt a vállamhoz.
- Persze -rántottam ki a karom, nem túl meggyőzően, majd kibotorkáltam.
Pánikszerűen kezdtem el futni az utcán, át a parkon.

A park előtt volt egy bolt sor, ahol ruhákon kívül cigarettát is bírtam venni. Egy Marlboro Redre gyújtottam rá, ami az egyik legerősebb. Remegő kézzel gyújtottam rá, és szívtam be egészen a tüdőmig a füstöt.

Körbenéztem az utcán, miközben körbevett a füst. Kezdtem megnyugodni, kezem egyre kevésbé remegett, a szívem hangos verése alábbhagyott. Pár perc múlva elnyomtam apró cigicsikkemet, majd egy újabb után nyúltam. Megpróbáltam végig gondolni a dolgokat. Az önbizalmam kisebb lett. Mégis meg lehet engem fékezni, hiába minden. Talán, ha több vegyszer kerül a karomra, talán, ha egy kicsit tovább marad Anya a papíroknál, talán, ha jobban koncentrálok a képességem fejlesztésére. Túl sok volt a "ha", szemembe könny szökött. Nem lehet csal így vége mindennek. Nekem. A gondolatolvasó Rebeccának. Létezett valamikor a naiv lány is, de ma már csak az volt velem, aki mindenkin átlát gond nélkül. Ettől vagyok különleges, enélkül semmit sem érek.
Nem lehetett ennyivel vége. Nem hagyhattam, hogy elvegye az egyetlen boldogságom. Nincs barátom, csak egy anyám és egy barátnőm. A képességem a mindenem. El se bírtam képzelni az életem enélkül.
Elnyomtam a második csikket is. Egy harmadik szál után nyúltam, miközben elindultam a panelok felé. Kezdtem megnyugodni, ugyanakkor, az ideg nem múlt el. Jelen volt mindenhol, minden apró dolog képest volt felbosszantani. Gyűlöltem érte Zacket, nem értettem miért akarja elvenni az egyetlen boldog dolgot az életemben. Igazságtalannak éreztem ezt a végkifejletet.
Úgy döntöttem jobb, ha nem mondok semmit Zacknek. Annyi volt a cél, hogy ne kerüljek olyan helyzetbe, hogy amikor gondolatot kell olvasnom, akkor telefon legyen a közelben. Ennyi.
Az épület előtt elnyomtam az utolsó csikket is, majd magabiztosan lépkedtem fel a lakásomhoz.
Amit Zack nem tud, az nem fáj neki, és abba bele se fog szólni.

4. rész:

- Végeztem mára -dőltem hátra a székemben, miközben a barátnőm egy fiatal srác haját nyírta le.
- Beugrunk vacsorázni? -kérdezte rám se nézve.
- Beugorhatunk, persze. Mikor találkozol Martinnal?
- Holnap együtt ebédelünk -mosolygott a srác tarkójára.
Mielőtt válaszolhattam volna, megszólalt a vendég érkezését jelző csengő. Felálltam, majd elindultam az ajtó felé.
- Szia -hallottam a mély, megnyugtató hangot.
- Szia -lágyultam meg. - Mit keresel itt?
- A tökéletes hajamnak egy tökéletes lánytól igazítás kéne -mosolygott Zack.
Tökéletes lánynak nevezett. Beharaptam alsó ajkam, nehogy elmosolyodjak.
- Zárva vagyunk, sajnálom. Esetleg holnap?
- Holnap be kéne jönnie a fodrásznőnek egy utolsó vizsgálatra -húzta el a száját.
- Mikor?
- Délelőtt mondjuk?
- Rendben -bólintottam.
- Most.. hazamész?
- Nem.
- Valakivel programod van, vagy meghívhatlak egy vacsorára?
- Óó, igazság szerint Lisával vacsoráznék, de szerintem megérti -vigyorogtam, majd intve Zacknek, hogy menjen, kiléptünk a hideg októberi utcára.
- Nem fog megharagudni? -kérdezte, miközben sötétkék szemeivel fürkészett.
- Nem hiszem -szóltam nevetve, majd belé karoltam.
Sötétbarna haja mesésen keretezte mélykék szemeit, amibe ahányszor belenézek, annyiszor zavarba hoz. Alkata nem egy Arnold Schwarzenegger, mégis éreztem izmait. Meg kell hagyni, volt mit fogni.
Egy eldugott étterembe vezetett, ahonnan isteni illatok áradtak. Bent segített levenni a kabátom, majd ezt megköszönve, az egyik pincért követtük, az asztalunkhoz.
Az épületben félhomály uralkodott. A krémszínű falak, mogyoróbarna asztalok, székek és pultok és fapadló tökéletesen passzolt az étterem eleganciájához. Csak én voltam alul öltözve. Zacken is ing volt és fekete farmer, látszott rajta, hogy munkából jött, rajtam pedig bakancs, lyukas farmer... Enyhén megbámultak az emberek.
- Jó estét, mit hozhatok inni? -kérdezte, felénk nyújtva egy-egy bordó fedelű étlapot.
- Hideg, mentes vizet kérnék -szóltam, majd Zackre néztem várakozóan.
- Én egy dobozos sört.
A pincér elment, magunkra hagyva minket. Most randin vagyunk, vagy ez csak egy baráti vacsora? Zack se tudta eldönteni. Gondolatai cikáztak, szeretett volna mondani valamit.
- És.. -kezdtem- Egyedül laksz?
- Nem, ameddig itt vagyok, addig ismerőseimnél szállok meg.
- Meddig leszel? -haraptam be alsó ajkam aggódva. Másfél héten belül itt hagy, vagy mi?
Visszatértek az italainkkal, majd rendeltünk enni is.
- Sokáig még -mosolyodott el, újra beszélgetést kezdeményezve.
- Az jó -könnyebbültem meg.
- Ez illedelmesen mondtad, vagy tényleg örülsz neki? -vigyorgott. Így annyira más. Senki sem hinné el, hogy tudós. Most úgy néz ki, mint egy átlagos fiatal valami unalmas munkával. Annyira feloldódott.
A pincér közben lerakta elénk az italokat, majd felvette a rendelésünket.
- Titok -kacsintottam visszatérve a témára, mire összehúzta szemeit. - Mit csinálsz? -nevettem fel hangosan. - Most komolyan gondolatot olvasol?
- Te igen. Én csak próbáltam.
- Látom nem sikerült, gyakorold még -gúnyolódtam.
- És te egyedül élsz? -tért ki másik témára hirtelen.
- Egyedül.
- Miért nem Lisával?
- Barátja van. És sokat vannak együtt. Mindenféle értelemben -fintorogtam a legutóbbi Martinos beszélgetésünkre gondolva. Nevetve nyugtázta a dolgot, majd kihozták a vacsoránkat. Én egy gyrost kértem, ő pedig spagettit evett.
Azt hittem szótlanul fog telni az este további része. Nem, Zack Davis teli szájjal, kisfiúsan nevetve is baromi vonzó. Hihetetlen mennyire önfeledt tud lenni köpeny nélkül.
Miután megettük, kértük a számlát. Előhalásztam a pénztárcám a táskámból.
- Mit csinálsz? -ráncolta a szemöldökét.
- Kifizetem a gyrosom? -kérdeztem vissza.
- Neem, én hívtalak meg -rázta a fejét.
- Nem fogadhatom el.
- Miért nem? Én rángattalak el, nincs vita -tiltakozott tovább.
Visszatért a pincér és lerakta elénk a számlát.
- Egy kávét esetleg hozhatok?
- Nem, köszönjük -felelte Zack helyettem is, majd lerakta a pénzt az asztalra. Felállt és várakozóan rám nézett.
Leraktam az asztalra kevesebb pénzt, és amit Zack tett le, abból egy keveset elvettem. Így már egyenlően álltuk a vacsorát.
- Rebecca, azt rakd szépen vissza! A lopás bűn -vigyorgott.
- Mehetünk? -kérdeztem ártatlanul.
Elém lépett, kivette a kezemből és visszatette az asztalra, majd amit én tettem le, azt felemelte. Újra kicseréltem.
- Ne szórakozz már! -rázta a fejét rosszallóan.
Megragadta a csuklóm, újra kicserélte a bankjegyeket, majd ujjait az enyéimre kulcsolta és elkezdett kifelé húzni az épületből. Nem fogott olyan erősen, hogy ne tudjak visszaszaladni az asztalhoz. Csak az érintése sokkolt. Áramütésként futott végig rajtam. Hagytam, hogy kivigyen és elvigyen bárhova, ami neki megfelel. A park felé vettük az irányt. Gyönyörűek voltak a lámpák, miközben kivilágították az egész teret.
- Mesésen néznek ki -szólt a tájat nézve, halkan.
- Egyetértek -mosolyodtam el, mikor tekintetünk találkozott. Mekkora szerencse, hogy csak én bírok gondolatot olvasni és nem fordítva.
Gyerünk Zack, mondj valamit. - biztatta magát. 
- Jó volt a mai este -nézett rám a sötétben. 
- Szerintem is -szóltam halkan. -Köszönöm a meghívást. -Még mindig fogta a kezem.
- Nincs mit. Én köszönöm, hogy elfogadtad -szólt. Ezután egymás szemébe néztünk és vártunk. Kicsit közelebb lépett, ezzel behatolva az aurámba. Éreztem a teste melegét.
- Legközelebb is eljönnél velem? -kérdezte halkan.
- Bármikor -haraptam be alsó ajkam. Látszódott a lélegzete a hideg és bámulatos éjszakán. Azt a levegőt én szívtam be. Túl közel volt.
Eric. -villant át az agyamon. Hátrébb léptem. Nem szabad. A gyomrom görcsbe szorult amikor megjelentek előttem Eric és Tina jelenetei. Szemembe könny szökött. Zack elengedte a kezem és zsebre vágta a sajátját.
- Sajnálom -suttogtam megtörten.
- Nem, én sajnálom -suttogta.
Elindultunk sétálva, csendben a kihalt parkban.
There's a room in a hotel in New York City,
That shares our fate and deserves our pity,
I don't want to remember it all,
The promises are made if you just hold on - hasított fülsüketítően a csendbe maximumon a Fall Out Boy.
Előhalásztam a telefonom, majd meg se nézve felvettem.
- Mi van? -szóltam kissé ingerülten.
- Merre vagy? Úgy volt, hogy együtt vacsorázunk -szidott le.
- Dr. Davisszel vagyok, bocsi, hogy nem szóltam -túrtam bele a hajamba.
- Ohh, csak óvatosan. Védekezzetek. Nem állok készen a keresztanya szerepre -szólt ijedten.
- Szia Lisa -tettem le hitetlenkedve. Hogy lehet ilyen valaki? Rosszallóan elmosolyodtam.
- Dr. Davis, mi? -nevetett halkan Zack. Visszavett az önfeledtségéből és távolságtartó maradt. - Miss Smith, esetleg hazakísérhetem?
- Mit kellett volna, hogy mondjak?
- Az igazat?
- Együtt vacsorázok az egyik tudóssal, anyám laborából, remélem nem baj.
- Pontosan -bólintott.
- Az orromra kötötte, hogy védekezzek -szóltam, a reakcióját nézve.
Válasz helyett, csak ráncolta a szemöldökét.
- Megismerném egyszer a barátnőd.
- Néha jobb nem ismerni -ráztam a fejem.
- Miért?
- Mivel régen voltam pasival, szerinte abszolút nem tudom elcsavarni egyik fejét se a szövegemmel. Évek óta akar mellém keríteni valakit.
- A szerelem nem a szövegtől függ -szólt megrökönyödve - Amikor különös érzés árad szét a testedben és úgy érzed egész életedben rá vártál. Mindenhol őt látod és keresed. Az ész reálisan lát mindent, de ha az embert körbeveszi ismert néven a "rózsaszín köd", hiába egyszerű bármi, onnantól a szív uralkodik és vele optimista az összes gondolat. Nem tudod miért szereted. Ez nem vágy, dicsőítés, vagy sajnálat. Fogalmad sincs miért vagy vele. Mégis ő van a fejedben. Lehetsz te tudós is, a képletek között is az ő arca ugrik be. Érzed a testét, az illatát és csak ölelni meg csókolni akarod. Ha szerelmes vagy, lehetsz te bárki, gyenge pontod van. Összevesztek, de csak ettől erősebb a kapcsolatotok. A fájdalom egy csapásra elmúlik vele. A füledbe súgja, hogy minden rendben lesz és ezt te el is hiszed. Úgy érzed tökéletes, hiába vannak hibái. Félted őt, sőt, a biztonságáért magadat feláldoznád. Érted ezt, Rebecca?
Zsebre dugott kézzel, magam elé nézve gondoltam végig a szavait. Mennyire igaza van. A szerelem annyira megfogalmazhatatlan. Ugyanakkor annyira csodálatos érzés.

3. rész:

Sziasztok! 
Köszönöm az eddigi feliratkozásokat, pipákat, kommenteket!
Elég összecsapott lett ez a rész, de a következő már nem ilyen lesz! 
Jó olvasást! :*


- Hoztam neked ebédet! -lépett be Lisa egy ételdobozzal a kezében.
- Köszi! - mosolyodtam el, majd összehasonlítottam a vendégem egyik hajtincsét a többivel. - Használsz rá valamit? -tettem csípőre a kezem.
- Gyógynövényes samponnal mosom.
- Aha -nyomtam államhoz a fésűt. - Nagyon száraz. Valami balzsamot kéne használnod a végére. - A szekrényemhez léptem és az aljáról előhalásztam az egyik hajbalzsamot: - Odaadom. Próbáld ki.
- Köszi -nézett rám hálásan, majd lerendeztük.

- Nem is mesélted! Milyen volt Zack bácsi? -vigyorodott el, amikor ketten voltunk.
- Nos -kezdtem -ez a Zack bácsi egy 26 éves álompasi, akihez ma is megyek.
- Micsodaa?! 26? - tátotta el a száját, mire mosolyogva bólintottam.
- Nem jövök össze vele -vontam meg a vállam, mire a barátnőmnek megnyúlt az arca.
- Utálom amikor ezt csinálod!
- Mit? -tettettem az értetlent.
- Először is: lemondasz egy helyes tudóspasiról? Másodszor: ne olvasd ilyenkor a gondolataimat!
- Most nem is olvastam! - nyújtottam ki a nyelvem. - Ismerlek már, Lisa.
Kinyitottam az ételdobozt, majd leültem az asztalhoz enni. Sajtos tésztát hozott.
- Nem hagyhatsz egy ilyen lehetőséget annyiban! -folytatta. - Végre valahára van lehetőséged bepasizni, úgy, hogy még attól sem kell félned, hogy hogyan fogod elmondani neki az igazat magadról. Erre te eldobnád? Rebecca, nem..
- Amúgy -néztem fel, mire abbahagyta a beszédet. - Nem fekszem le vele.
Lisa egy pillanatra értetlen fejjel nézett, majd az arcszíne rákvörösre változott.
- Én.. nem.. nem utaltam erre -dadogott.
- Tudom. Te csak amolyan B tervnek gondoltad -vontam vállat visszafojtott mosollyal.
- Néha nem is értem miért vagyunk barátnők -szörnyülködött.
- Pont ez a jó benne -kaptam be egy falatot. - Nem tudjuk megmagyarázni, hogy miért szeretjük egymást. Csak tudjuk, hogy egy napig nem bírnánk ki egymás nélkül.
- Pontosan, Becca -mosolygott meghitten.
- Tudod ki a Becca, te piros bokszer -kaptam fel a fejem, ezzel szétrobbantva a meghitt pillanatot.
- Visszatért -forgatta meg a szemét nevetve, mire én is felnevettem. - Ezért imádlak.
- Én is téged -tettem le az evőeszközöket, majd megöleltem.
Vannak dolgok amiknek egyszerűen meg kell történniük. Néha olyan dolgok után futunk, amiket nem is értünk, csak belül mélyen teljes meggyőződéssel tudjuk, hogy nekünk most ez kell. Aztán valami, vagy valaki közbejön. Valaki, akire senki sem számított, és észrevétlen elfelejtjük, szemünket becsukjuk, és a másik válik fontossá. Aztán szép lassan, mint egy kapcsoló gomb, átváltasz. Az életed attól a ponttól kezdve sínre kerül. Ezért nem mondanék le soha Lisáról, bármilyen is. Így szeretem.

Miután végeztem fél 4-kor felkaptam a kabátom, majd nagyokat lépve igyekeztem Zackhez. Lelkes voltam, vártam a pillanatot, hogy újra láthassam. Nagyon szimpatikus, hiába néz kísérleti patkánynak.
- Dr. Davishez jöttem -nyújtottam a személyim az idős nőnek, ismét.
- Már 3 óra óta itt kéne lenned -bökött a papírra, szemrehányóan.
- Dolgoztam -morogtam, majd elindultam az épület belsejébe.
Voltak, akik elég rendesen megbámultak. 8 évvel ezelőtt albínónak néztek, most meg betörő huligánnak. Egyre jobb.
- Szia! -mosolyodtam el akaratlanul, amikor megláttam Zacket.
Egy koptatott farmerban és egy csíkos pulcsiban volt.
- Szia! -jött oda hozzám.
- Elmondod, mire készülsz?
- Miért nem használod rajtam a képességed? -kérdezett vissza.
- Nem véletlenül hívott pont téged Anya. Hiába vagy nagyon fiatal, mégis a legokosabb lehetsz az egész épületben. Kösz, nem akarok megőrülni a sok bonyolult dologtól, ami a fejedben lapul -vázoltam fel, megvonva a vállam, mire felnevetett.
- Próbáld ki - ajánlotta fel.
- Kihagyom -tettem fel védekezően a kezem.
- Kár -húzta el a száját.
- Mit csinálunk ma? -kérdeztem újra.
- Vedd fel ezt -nyújtott a kezembe egy sporttáskát.
Belenéztem. Egy fekete crop top, egy fekete nadrág és egy sportcipő volt benne. Minden az én méretemben.
- Honnan tudod a méretem? -döbbentem le.
- Látom, te tényleg kitudod zárni a gondolatokat -szólt ő is döbbenten.- Amúgy Dr. Smithtől.
Anya.. gondolhattam volna.
Bevezetett egy picike szobába, majd hagyta, hogy nyugodtan átöltözzek. Nagyon zavart, hogy kint van a hasam előtte. Rákoncentráltam Zackre, majd kiléptem.
- Csodás -nézett végig rajtam, mire belepirultam. - Szeretsz futni?
- Nem igazán.
- Sajnos, most azt kell. Kérlek -intett a futópad felé.
Sóhajtva felálltam a futópadra, majd megvártam amíg Zack beállítja. Tapadókorongos fejet illesztett mindkét halántékomra, majd a két vállamra, végül a hasamra. Amikor az utolsót felrakta, megborzongtam. Elkezdtem kocogni.
Elém állt: - Most azt nézzük meg, hogy mennyire fáraszt ki, ha valami cselekvés közben gondolatot kell olvasnod. Mehet?
Válasz helyet csak bólintottam, majd rákoncentráltam.
Előtted egy meglepetés se titok? Nem zavar?
- Megszokja az ember -vontam vállat.
Vesztettél el emiatt számodra fontos embert? 
- A fontos emberek velem maradtak. A többi nem érdekel.
Hogy lehet így barátod? 
- Megvagyok nélküle. 
Bulikba se mész? Mennyire korlátoz? 
- Nem vagyok kíváncsi részeg emberek gondolataira. Nekem ez így jó. 
Olyan zárkózott vagy. Megnyílsz egyáltalán valakinek? 
- Pszichológust játszol? -morogtam rá kapásból. Utálom, ha a múltamról kérdeznek. Elakarom felejteni, de így sose tudom.
Jó, sajnálom. Szereted a képességed? 
- Igen.
Miért? 
- Miért szereted a hajad? Hozzád tartozik, a tied, és tisztába vagy vele, hogy mennyire vonzóvá tesz. Ez nálam is egy normális dolog. Az én szememben. Nektek nem, mert nálatok nincs ilyen. Ha egy kopasz ember rád néz, tudni akarná, mit csinálsz a hajaddal. Rám a többi, gondolatolvasásra képtelen ember néz. Ezzel a képességgel együtt vagyok én én. Vannak hátrányai, persze. De megkapom azt a hatalmas előnyt, amit egy kapcsolatban, társaságban, randin nem lehetséges másnak. 
Tetszik a hajam? 
- A lényeget ragadtad meg -fintorogtam rá, mire elővillantotta tökéletes fogsorát. Elmegy -hagytam rá, mielőtt újabb kérdés jött volna. 
Tetszik az érvelésed. Hogy bírod?
- Hát a futás nem az én világom, de bírom még -ejtettem egy halvány mosolyt.
Mióta fodrászkodsz? 
- Amióta az eszemet tudom, azóta fodrász akartam lenni. A gimi után elvégeztem egy fodrászsulit, Lisával együtt.
Lisa? Ő kicsoda? 
- Barátnőm, akivel közösen fodrászkodunk egy üzletben.
Szóval Lisa és Dr. Smith az, akikben bízol?
- Igen. 
Nem félsz, hogy a titkodat napvilágra adom? 
- Nem. De ha mégis megteszed, nincs rá bizonyítékod. Plusz a béna hajad bánná -vontam fel kihívóan a szemöldököm. Hazudtam, a haja tökéletes. Pont, mint maga a srác. Úristen Rebecca! Ő a doktorod! Ne gondolj ilyenre!
- Béna a hajam? -szólalt meg, meghökkenve, mire felnevettem. 
- Leválthatnád a fodrászod -vontam vállat, miközben leállítottam a futópadot.
- Ezzel arra célzol, hogy rád? -kérdezte egy tökéletes mosoly kíséretében, mire elvörösödtem. Mély levegőt vettem. 
- Például. Törött karral jobban beállítom. Befejezhetnénk? -pillantottam az órámra.
- Persze -szólt, majd leszedte rólam a tapadókorongokat. - Köszi, hogy eljöttél. 
- Köszi, hogy nem vágod fel az agyam -húzódott mosolyra a szám. 
Először értetlenül nézett, majd felnevetett: -Nem vágnám fel az agyad.
- Mert? 
- Először is: tönkre tenném a kutatásom lényegét -vonta fel a szemöldökét -Másodszor: Nem akarlak megölni.
Éreztem, ahogy elönt a pír.
- Amúgy egyszer összefuthatnánk -harapta be ajkát, amitől csak még vonzóbbnak tűnt.
Felvontam az egyik szemöldököm. Ez most randimeghívás? Még mielőtt válaszolhattam volna, folytatta.
- Csak.. szeretnélek jobban megismerni, és úgy érzem egy laboratórium gátol minket ebben -szólt zavartan.
- Rendben -bólintottam egy féloldalas mosoly kíséretében.
- Komolyan? -lepődött meg. - Vagyis, oké, akkor megadod a számod? -villantotta meg tökéletes fogsorát.
- Persze -diktáltam, majd megcsörgetett, hogy nekem is meglegyen az övé.
Megköszönte, majd visszaöltöztem az utcai ruhámba.
- Most jön a következő ember aki gondolatot olvas?
- Persze -nevetett fel. -Utána meg egy fiú, aki tud teleportálni.
- Ő is futni fog?
- Nem -rázta a fejét komolyan. - Nem fáraszt ki fizikailag a gondolatolvasás.
- Majd találkozunk -biccentettem. - Szia! -intettem.
- Szia -vágta zsebre egyik kezét, miközben lazán intett.
Kiléptem az ajtón, bele a vakító fehérségbe, ahol kiöntöttem a vegyszert. Sok ember egyszerre fordult felém, sokan figyelemre se méltattak. Sötét ruhámban kissé kínosan éreztem magam, a fehér köpenyes emberek között. Zack miért nem hord ilyet amúgy?
Istenem, ha ezt elmesélem Lisának! Meg fog őrülni. Elöntött a boldogság, ami nálam elég ritka. Hiába vagyok vidám természetű, a boldogság sokszor messze áll tőlem. A rideg énem egyszer csak felszívódott és a helyét átvette a kedves. aranyos lány, aki olyan, mintha átlagos lenne. Nem figyeltem a körülöttem lévő gondolatokra, sokkal hangosabban cikáztak az enyéim. Elképzeltem, a következő találkozásunkat, amikor beletúr a hajába, vagy éppen beharapja ajkát.
Vettem egy kávét, miközben a munkahelyemre indultam. Átfagyott ujjaimat a papírpohárra kulcsoltam. Óvatosan belekortyoltam, mire a forró folyadék végig égette a nyelőcsövemet.
Egy ünnepségre frizurát csinálni nem nagy dolog.
De mosolyogva, dúdolva.. na, az nálam nagy dolog.
Egy lánynak amúgy is sokat dob a kedvén, ha egy fiú -helyes fiú- elkéri a számát, még ha nem is randira hívja először.
Lisa is észrevette a lelkesedésem, egyből kifaggatott, majd együtt ugráltunk, mint pont 8 éve.
- Akkor a B terv kuka -kacsintott. - Tetszik neked.
Aha.. tetszik nekem? 8 évvel ezelőtt történt ilyen utoljára. Tulajdonképpen azt se tudom, hogy ez milyen érzés lenne..
- Lehet, hogy tetszik -haraptam be alsó ajkam. - De az nem jelenti azt, hogy akarok vele járni.
- Alig van különbség a tetszik és a szeretem között -legyintett, mire meghökkentem.
- Lisa, -kezdtem- a tetszik és a szeretem között hatalmas különbség van.
- 8 éve egy pasi után se néztél. Az ember azt hinné, meleg vagy.
- Dehogy vagyok! -kiáltottam fel, tágra nyílt szemmel.
- A régen bevált módszereidnek lőttek már, ugye tudod? -kérdezte, mire összeráncoltam a szemöldököm.
- Mi van? -értetlenkedtem.
- Oké, nagy különbség van a kettő között. De összejöhettek. Csak ahhoz, meg kéne, hogy tanulj flörtölni -magyarázta.
- Te hülye vagy!
- Előrelátó inkább -próbált kijavítani.
- Feltudok szedni egy pasit a segítséged nélkül is -tettem karba a kezem.
- Rebecca, ugye ezt te se gondolod komolyan?
- De. nagyon is.
- Januárig szedd fel Zacket!
- Te megőrültél -nevettem fel hisztérikusan.
- Elismerlek végre,és többet nem szólok bele a szerelmi életedbe, ha te nyersz -kezdett alkudozni.
- És ha te nyersz?
- Nem olvashatsz többet a gondolataimban. Mit szólsz?
Lisa állandóan beleszól abba, hogy én egy fiúval mit és hogyan csinálok. Ilyenkor kivágnám legszívesebben a csukott ablakon.
- Legyen -nyújtottam a kezem, mire egy magabiztos mosollyal megrázta.

2. rész:

Tudós.
Mi jut eszébe erről az embernek?
Egy idős bácsi fehér köpenyben, ősz hajjal, esetleg borostával vagy szakállal, miközben különböző üvegcséket és papírokat tart a kezében. A háttérben netán diagramok és furcsa rajzok.
Ehelyett mit kapok?

Szokás szerint késésben voltam, ezért rohanva közelítettem meg a bejáratot, ahol egy idős nő elkérte a személyim, majd ellenőrizve a listát beengedett. Végig sétáltam a folyosón, ahol először megszeppenve, később fehér hajjal, remegve lépkedtem. Nem kötnek túl fényes emlékek ide.
A folyosó végén beütöttem a kódot, majd beléptem a vakítóan fehér szobába.
- Becca! -intett felém Anya.
- Ne szólíts így -morogtam.
- Hogy megy a fodrászkodás? -kezdett csevegni.
- Jól.
- Lisával minden rendben?
- Barátjával van elfoglalva mostanában -vontam vállat. -Veled mi újság? Hogy megy a munka?
- Csodásan! Imádok az új professzorral dolgozni. Biztos te is szeretni fogod -kacsintott.
- Ha ennyire fel vagy dobódva, akkor biztos -mosolyodtam el illedelmesen. Társasági ember se vagyok már, de Anya mindent ki szeretne beszélni, amikor találkozunk.
- Ülj le, szólok Zacknek -mutatott egy szék felé.
Zack? Biztos a jóképű, idős tudós, aki megvizsgálna.
Leültem egy székre majd körbenéztem. Mennyi férfi és nő, akik a tudománynak szentelik az életüket. Mindent tudnak a legnehezebb, és legbonyolultabb dolgokról is. Mennyi tudás lakozhat az elméjükben. A kémia sose volt az erősségem, a víz képletét nem tudtam soha felírni, ők meg kívülről fújják a periódusos rendszert a rendszámmal és a relatív atomtömeggel együtt.
Pár percen belül visszatért Anya, mögötte egy idős bácsival. Felpattantam.
- Jó napot! Rebecca Smith vagyok! Örülök, hogy megismerhetem -varázsoltam egy mosolyt az arcomra.
- Jó napot! - nézett rám furcsán. Talán túl lelkes voltam? Rákoncentráltam. A sok képlet mellett fogalma se volt arról, hogy ki is vagyok.
- Becca! -szólt Anya, majd intett, hogy mehetek. Anyára is összpontosítottam. Ez a fickó volt Dr. Hill. Nem Zack.
Dadogva elnézést kértem Dr. Hilltől, aki megállapította magában, hogy milyen "huligán" a kinézetem. Na kösz.
Ha kiakarom zárni a gondolatokat, néha totál szerencsétlen vagyok. Halkabban hallom a gondolatokat, mint valami kivehetetlen suttogást. Talán jobb lenne bekapcsolni, mire bemutatkozok.
Gyorsan beértem Anyát, aki átvezetett egy másik, szintén hófehér laborba, ami sokkal kisebb volt. Egy fiatal, barna hajú srác ült az egyik széken farmerban és fehér pólóban, ami tökéletesen megmutatta jól kidolgozott felsőtestét. Léptünk zajára felkapta a fejét, elmosolyodott és amíg oda nem értünk rajtam pihentette a tekintetét. Iszonyatosan jól nézett ki a barna hajával, és mélykék szemével szinte átlátott rajtam. Velem egykorúnak nézett ki.
Zacknek van egy fia? Ráösszpontosítottam a srácra. Nem.
Ő Zack. 
Zack egy fiatal, helyes tudóssrác? Mi a fene? Ő fog megvizsgálni?
- Látom már mindent tud, amit tudnia kell -mosolygott, majd a kezét nyújtotta. - Zack Davis.
- Rebecca Smith -ráztunk kezet.
- 25 éves, jól tudom?
- Igen. Ön meg 27 lesz májusban -mosolyodtam el, mire elismerően bólogatott.
- Azt is megtudná mondani, hanyadikán?
- 17-én.
- Hihetetlen, komolyan mondom.
- Köszönöm -feleltem visszafojtott mosollyal.
- Meglepődtem amikor az édesanyja felhívott -szólt, mire belemélyedtem a gondolataiba. Bemutatkozás, egyetem, diploma, ajánlat, én.
- Azt mondja gondolatot olvas? 
- Igen, már évek óta. 
- Az emberi agyról szinte mindent tudok, de ilyet  még nem tapasztaltam! Benne vagyok az ajánlatban. 
- Csodás! Mikor tud jönni? 
- A leghamarabbi géppel érkezem.
- Köszönöm! 
- Lehet tudni milyen folyadék az, ami miatt ez történt? 
- Mindent megtud, amint megérkezik. 
- Rendben! Köszönöm az ajánlatot! Viszonthallásra!
- Viszonthallásra!
- Tudom, nem mindennapi a történetem -vontam vállat.
- Látta az egész beszélgetést, nem igaz?
- Nem az egészet. Csak abba hallgatok bele, ami érdekel.
- Tudja manipulálni már a kezdetektől fogva?
- Nem. Képeztek -feleltem, mire meglepődött.
- Kicsoda?
- Anya.
- Hogyan?
- Túltömött metróállomások, végkiárusítások, tömegrendezvények -soroltam.
Abszurd volt-e vele beszélni? Igen, annak tűnt.
A régi énem valószínűleg sírógörccsel küszködött volna, ha úgy kezelik, mint egy kísérleti patkányt. De a régi énemet felemésztette a vegyszer. Egyszerűen válaszolgattam a kérdésekre.
- Köszönöm, hogy válaszolt. Esetleg tegezhetném a továbbiakban? Elvégre 2 év sincs közöttünk.
- Nyugodtan -ejtettem meg egy halvány mosolyt.
- Holnap meddig dolgozol?
Előkaptam a telefonom és megnéztem.
- Délután 3-ra van beírva egy hajvágás, majd fél 5-kor egy eseményre frizura.
- Tudsz 3 után jönni?
- Persze. További kérdésekre fogok válaszolni?
- Nem egészen -túrt bele a hajába. Abba én is úgy beletúrnék. 
- Inkább nem is kérdezem -tettem fel a kezem, majd felálltam. - Akkor holnap, Zack.
- Holnap -mosolyodott el. - Szia!
- Szia!
Visszafojtott izgalommal hagytam el az épületet.
Bementem egy Starbucksba és kértem magamnak egy kapucsínót. Leültem egyedül egy kétfős asztalhoz, majd hátradőlve bámultam kifele a sötétedő utcára. Pár éve mennyire más volt minden. Mennyire más lehetne a mostani életem, ha nem lettem volna annyira kíváncsi. Most nem élvezném az egyedüllétet, hanem egy baráti társaságban lennék, esetleg egy fiúval, mondjuk a barátommal. Nagyon rég nem voltam már szerelmes, utoljára a gimi befejezése előtt volt egy barátom. Eric volt a neve. 5 hónapja jártunk, amikor megjelent ez a képességem. Még nem tudtam uralni teljesen, így az egyik randinkon végig nézhettem, ahogyan az akkori legjobb barátnőmet, Tinát hazakíséri -miközben nekem rajzszakköröm volt -, majd a kapuba érve megcsókolja, végül az ágyban kötnek ki.
Egy humoros vígjáték közben, nem feltűnő, ha elsírod magad, nem igaz? De amúgy ki az, aki más lányra gondol, miközben a barátnőjével randizik?
- Honnan tudod? -fehéredett le Eric, amikor kirángattam a moziból.
- Nem az a lényeg, hogy honnan! -csattantam fel, miközben éreztem, ahogyan a sminkem végig folyik az arcomon. - Hanem az, hogy miért?
- Becca, hidd el, én csak téged szeretlek! Nem jelentett semmit-fogta könyörgőre. A régi életem miatt utálom ezt a becenevet.
- Ha szeretsz valakit, akkor sose szabad megbántanod.. soha! Amikor az ágyában hancúroztatok, egyáltalán eszedbe jutottam?
- Kérlek, hallgass meg -fogta meg a csuklóm. - Tudod, hogy nekem te jelentesz a legtöbbet.
- Nem érdekel -rángattam a karom idegbeteg módjára. - Engedj már el!
- Kezdjük újra, na, bébi -húzott közelebb magához.
- Hagyjál már! -rántottam ki magam a szorításából, majd hátrébb léptem.
Eric rám nézett, arca fintorba torzult: - Jó, te akartad. Hidd el, egyáltalán nem bánom amit tettem. Ő legalább nem akkora ribanc, mint te.
Megkérdezik az emberek, hogy miért nem szeretem magam? Miért van önbizalomhiányom? Mi lett a régi, vidám lánnyal?
Fájt, és belülről teljesen megemésztett, hogy én nem lehetek olyan lány, mint amilyennek Tinát látta. Másnap már az ő kezét fogta az udvaron. Másnap már csak lesajnáló pillantásokat kaptam.
Meg kellett küzdenem azért, hogy egy srác felfigyeljen rám. Erre jött egy nagyobb mellű lány és visz mindent.
Őszinte leszek.. Több, mint egy év kellett ahhoz, hogy kiheverjem. Egyedül voltam, nem volt Tinán kívül senkim akkor. Anyának is csak annyit mondtam amennyit jónak láttam. Minden ember rádöbben előbb, vagy utóbb, hogy szörnyek nincsenek. Bennünk vannak a szörnyek, csak nekünk ezt szinte lehetetlen elnyomnunk.
Nekem nem sikerült. Képes voltam bántani magam. Egyre mélyebbek és csúnyábbak voltak a hegek. Rászoktam a cigarettára, stílust váltottam és orrpiercingem lett. Egyikre se vagyok büszke így visszagondolva.
Egyik nap az iskola után hazaértem, ledobtam a táskám és egyenesen a szobámba mentem. Elhúztam a függönyöket és befeküdtem az ágyba. Anya nem volt otthon, de 5 perc múlva kopogtak az ajtómon. Mire felkaptam a fejem, már ölelt valaki.
Elsírtam magam. Annyira váratlanul ért, hogy valaki törődött velem. A hatalmas űrt, valaki elkezdte betölteni.
Lisa volt.
Velem volt egészen estig, a pengémet elvette, és a cigarettámat beosztotta, hogy havonta mennyivel kevesebb, hátha így leszokok. Onnantól kezdve elválaszthatatlanok voltunk.
7 hónappal később egy fodrászüzletbe cipeltünk dobozokat, bútorokat. Már nem cigiztem, a hegek eltűntek -már amelyik nem volt olyan mély-, de a piercingem megmaradt a mai napig is.
Kiittam a poharamból az utolsó cseppet, majd szaggatottan kifújtam a levegőt. Ez már a múlt. Lezártam. Felálltam, majd kiléptem az ajtón és az otthonom felé vettem az irányt.

1. rész

Sziasztok! :)
Nem akartam nagyon húzni az időt,szóval itt is van az első rész. Köszönöm az eddigi pipákat, kommenteket,lájkokat és feliratkozásokat. Oldalt megtalálhatjátok a Facebook csoport linkjét, hogy senki ne maradjon le róla és elsőnek értesüljetek a hírekről. 
Nem is húznám tovább a szót. 
Jó olvasást! :*


8 év telt el azóta, hogy anyám megmutatta a munkahelyét.
Komolyabb bajom nem lett a vegyszertől. De a nyoma megmaradt az alkaromon és a gesztenyebarna hajam kifehéredett. Ezek után muszáj volt mindent elmondanom anyának, arról, hogy kiöntöttem valamit és arról is, hogy mi lett a következménye. Vörösre festettem a hajam és néha be kellett ülnöm a labor egyik sarkába, hátha találnak valami megoldást a bajomra.
Nem a hajam volt a baj.
Hangokat hallottam.
Pontosabban gondolatokat.
A vörös anyag teljesen átalakult a szervezetemben és megtámadta az agyam. Sokkal fejlettebb lett, mint másoké. Előttem többé nem voltak titkok. Tudtam mások gondolataiban olvasni.
Anya összeomlott attól a gondolattól, hogy mit tett a lányával. Nem sikerült megértetnem vele, hogy semmi rosszat. Szeretem a képességem. De ezek után szinte semmit sem beszéltünk, elmerült a munkájában. Nem haragudhattam érte, hisz' nem engem okolt. Pedig itt egyedül én voltam a hibás.
A gimi elvégzése után nyitottam egy fodrászatot, a barátnőmmel Lisával.
Az üzlet a város egyik eldugott sarkában volt, ugyanis amikor nyitottunk még nem tudtam kontrollálni a képességem mértékét. Mindent hallottam, ekkor derültek ki a kétszínű, hazug, alattomos emberek. Sok embert veszítettem el így, és emiatt nehezen nyílok meg és bízok emberekben.
Lisának a gimi után számoltam be a képességemről. Először nem hitte el, de miután kitaláltam az első randija történetét, az elejétől a végéig, hitt nekem.
Mindig jót akart nekem. Egy rosszindulatú gondolata se volt soha. Sose hazudott, és mindig elmondta a véleményét, még ha nem is tetszett nekem.
- Zársz ma? -kérdezte a pultnak támaszkodva. - Ma már nincs több vendégem.
- Aha -bólintottam. - Még van egy fél 5-ös.
Fél 5. Akkor 4-re jöhet értem.
- Kivel találkozol? -mosolyodtam el, mire egy csúnya pillantást kaptam válaszul.
- Mondták már, hogy nem szabad mások gondolatait meghallgatni? -csapott a karomra.
- Még nem volt rá nagyon példa -vontam vállat.- Szóval ki az a szerencsés? -tettem keresztbe a lábam érdeklődve.
- Mennem kell. Holnap találkozunk! -ölelt meg, majd felvette a kabátját és elindult kifele. Már megint a barna hajú, tökéletes bőrű srácról álmodozott.
- Üdvözlöm Martint -kiáltottam utána, amit egy rosszalló nézéssel jutalmazott, majd kilépett az ajtón.

- Nagyon töredezett a vége, meg a színét is unom már - szólt a vendégem.
- Aha -bólintottam, majd a fésűt az államhoz nyomtam, mint aki gondolkodik. - Ne mondj semmit. Bízd rám magad! - mosolyogtam rá biztatóan, majd elkezdtem a kigondolt frizurát.
Háromnegyed óra múlva elégedetten nézett a tükörbe.
- Pontosan ilyenre gondoltam! -kiáltott fel örömében, közelebb hajolva a tükörhöz. - Köszönöm.
Válasz helyett csak bólintottam és kiszámoltam a végösszeget.
Nem szoktam nagyon beszélgetni a vendégekkel. Általában ők fecsegnek mindenféle hülyeségről. Az a bizonyos nap után megkeményedtem. Az akkori, rózsaszínben járó, mindig jókedvű, aranyos lányt megölte a vegyszer. Nem bíztam többet Anyán és Lisán kívül senkiben sem. Túl sokat kellett csalódnia az akkori naiv lánynak. Anya állandóan elrángatott programokra, eseményekre, és mindig megpróbált biztatni. Ő volt közülünk az optimista és én a pesszimista. Néha a jelenben is így van még. Lisa barátot akart nekem szerezni, ő bulikba és mozikba hívott mindig. Vásárolni ritkán mentünk, mert az ízlésünk ég és föld. Mindig lehord mennyire punkos a stílusom. Pedig egyszerűen csak szeretem a feketét. Nem értem mi olyan jó a rikító színekben nyáron, és télen miért kell mindig új, divatos kabát, bundás magassarkúval.
Egyszerűen mindketten próbáltak kihúzni abból a gödörből, ahová mások löktek. Ezért is leszek nekik örökké hálás.

Másnap a barátnőmmel ebédeltem.
- Meg se kérdezed mi volt Martinnal? -kérdezte, alsó ajkát lebiggyesztve.
Meglepődve néztem rá: - Emlékszel rá, hogy kicsit más vagyok, mint a többi ember?
- De szeretném, ha kielemeznénk a témát! -erősködött.
- Mi volt Martinnal? -sóhajtottam megadóan. Sétáltunk a parkban, a vacsi után és az egyik lámpa alatt megállt, megfogta a kezem, majd megsimította az arcom és megcsókolt. 
Lisa tökéletesen a szemem elé képzelte a képet a csókukról, az esti hidegről és a gyönyörű fényekről, amik visszatükröződtek a tó vizén.
- Megcsókolt -vigyorgott, mint valami kisgyerek a csokira.
- Hol?
- A parkban vacsi után! -nézte a reakcióm visszafojtott lelkesedéssel.
- És mit szóltál a piros bokszerhez? -vontam fel a szemöldököm mosolyogva, mire a karomra csapott.
- Rebecca! - szólt rám, miközben csúnyán méregetett. - Ez magánügy!
- Tetszett, mi? -vigyorogtam elégedetten.
- Nem! -vörösödött.
- Hmm, azok a kockák -bólintottam elismerően, mire Lisa a kezébe temette arcát.
- Befejeznéd?
- Én csak kimondom amit hallok.
- Talán ne hallgatózz!
- Vagy te ne gondolj rá -mosolyogtam pimaszul.
- Ha ezt csinálod, nem bírok másra gondolni! -csattant fel.
- Ohh, ugye nem ezt a párnát adtam születésnapodra? -fintorodtam el, gondolata láttán.
- Később beszélünk -pattant fel.
- Nehogy elmenj! Most jön a legjobb rész! -röhögtem fel.
- Puszi!
- Puszi! -intettem nevetve.
Mosolyogva kifizettem a két pizzaszeletet, majd a kabátomat felkapva hagytam el az épületet. Ahogy kiléptem megcsapta arcom a hideg, csípős októberi levegő. Vasárnap volt. Úgy döntöttem meglátogatom Anyát. Előkaptam a telefonom és kikerestem a számát.
- Szia Becca! - szólt a telefonba. Utálom, ha így hívnak.
- Szia Anyu! Otthon vagy?
- A laboratóriumban vagyok.
- Vasárnap? Miért nem otthon?
- Dolgom van -felelte szűkszavúan.
- Milyen dolgod? -vontam fel a szemöldököm, magam elé meredve.
- Fontos - a háttérből férfi hang szűrődött ki.
- Ki van veled? -mosolyodtam el. - Talán új pasi a láthatáron?
- Becca! - szólt rám. - Ő csak egy fiatal professzor, aki segít nekem!
- Fiatal? Mennyivel? - kérdeztem vissza.
- Sokkal! Akarsz még valamit?
- Csak annyit, hogy mikor leszel otthon.
- Egy darabig nem. Holnap betudsz jönni a laborba?
- Minek? -lepődtem meg. Lassan 4 éve nem voltam bent.
- Kivizsgálásra.
- Az új barátod kivizsgálna? Ott leszek. Elsősorban azért, hogy lecsekkolhassam -nevettem fel.
- Akkor holnap 2 óra. Időben gyere! Szia -köszönt el gyorsan.
- Szia! -tettem le a telefont, majd beléptem a kapun.
Egy társasházban lakok. Felsétáltam a harmadikra, majd a lakásba érve ledobtam a táskám és a kabátom. A konyhába érve bedobtam a mikróba egy csomag popcornt. Amikor kész lett, kiöntöttem egy tálba és az ölembe véve kapcsolgattam a tévét.
Miután végeztem elmosogattam, majd lezuhanyoztam. Felkaptam egy sortot és egy pólót, majd befeküdtem az ágyba.
Mennyi lehet a korkülönbség Anya és a Srác között? Amióta Apa meghalt nem nézett rá egy férfira se. Évekkel ezelőtt történt, a születésem után kicsivel egy autóbalesetben halt meg.
Anyának kijárna egy kis boldogság végre. És egy 50-es éveiben járó tudóspasi lehetne a boldogsága. Csak reménykedni tudtam, hogy végre összejön neki. Én nem akarok barátot. Tökéletesen megfelelnek nekem a Lisa fejében lévő, piros karikás jelenetek. Meg amúgy minek? Kiolvasok mindent a fejéből és kész. Nincsenek meglepetés gesztusok, vagy szeretetből azt hazudni, hogy tetszik neki a hajam. El kellene neki mondanom a titkomat, ami konfliktusokat okozna, később, ha szakítanánk, ő tovább él a titkommal, miközben attól rettegek, hogy kinek mondja el. Ha köpne, a full dilis tudósok felvágnák az agyam, csak azért, hogy megtudják mitől ilyen fejlett. Ebből pedig nem kérek.
Másnap ebéd után elindultam Anya híres laboratóriumába.